Visszafogott ünneplés a váradi városházán

Pap István

Október 12. Nagyvárad hivatalos ünnepnapja, 1918-ban ezen a napon fogadták el Aurel Lazăr nagyváradi ügyvéd, politikus házában azt a nyilatkozatot, mely később a románság függetlenségét kimondó Gyulafehérvári Nyilatkozat alapját képezte, és 1944-ben szintén ezen a napon vonultak be a városba a szovjet és a román csapatok. Mivel mindkét esemény kifejezetten csak a román közösség pozitív történelmi eseménytárába tartozik, illetve mindkét esemény a román–magyar történelmi ellentéteket idézi meg, ezért a hivatalos városnapi ünnepségeken általában a magyar közösség képviselői nem jelennek meg. Így történt ez az idén is: a váradi városháza nagytermében tegnap délelőtt megrendezett ünnepségen üresen maradtak az RMDSZ jelenlegi és leendő helyi tanácsosainak fenntartott helyek, így csak a PNL és a PSD mostani és jövőbeni tanácsosai, a váradi polgármesteri hivatal egyes munkatársai, valamint az ortodox és a görögkatolikus egyházak képviselői voltak jelen.

Nem felszabadítás

A rövid ünnepség során Ilie Bolojan polgármester idézte meg a város napjának alapjául szolgáló két történelmi eseményt, kiemelve, hogy mindkettő jelentős kihatással volt nemcsak a város, de a régió életére is. Mind Ilie Bolojan, mind pedig az utána felszólaló Gabriel Moisa történész, a váradi városnapok immár megszokott szónoka kerülték azt, hogy az 1918-as nagyváradi impériumváltást felszabadításnak nevezzék, a történész beszédében többször is hangsúlyozta a váradon élő román, magyar és zsidó közösségre jellemző toleranciát, konkrét történelmi példákat is említett a két tárgyalt időszakból, amikor a három közösség képviselői együttműködtek a város rendjének és biztonságának fenntartása érdekében. Mindazonáltal az 1918-at megelőző történelmi kontextus felvázolásakor a következő kijelentésre ragadtatta magát: az első világháború előtt „az Osztrák–Magyar Monarchia volt az egyetlen ország Európában, amelyik még szinte középkori módon kezelte a nemzeti kisebbségeit, és makacsul ellenállt annak, hogy modernizálódjon”, és a történész szerint ennek is tudható be, hogy az első világháború végén az összes nemzeti közösség a monarchiától való elszakadásban kereste a maga útját. A rövid beszédek végén Virgil Bercea görögkatolikus megyés püspök mondott el egy imát, és ezzel véget is ért a városházi ünnepség, mely koszorúzással folytatódott a Román katona szobránál.