Tanévkezdés

2020.10.02. 09:40

Az állami egyetemen is online zajlott a tanévnyitó

Pikó Stefánia

A köztudott körülmények ellenére is megadta a módját az ünneplésnek a Nagyváradi Állami Egyetem, az élő online közvetítést több mint ezren kísérték figyelemmel csütörtök délelőtt. A tanévnyitó ünnepséget az egyetem sportcsarnokából közvetítették több kameraállásból, így jól látszódott, hogy nemcsak az egyetem legfelsőbb vezetése volt jelen, akik a beszédeket tartották, hanem voltak még más meghívottak is, a legtöbben dísztalárokban – ők feltehetőleg egy-egy kar képviseletében vettek részt a rendezvényen.

Bár a képpel nem volt gond, a közvetítés hangminősége, főleg az első húsz percben, hagyott némi kívánni valót maga után, ugyanis szinte semmit nem lehetett érteni az elhangzott köszöntésekből, ezt pedig sokan jelezték is a hozzászólásokban.

A ceremóniát Sorin Borza kapcsolattartásért felelős habilitált professzor vezette le, elsőként Constantin Bungăut, az egyetem rektorát szólítva a pulpitushoz. A rektor elsősorban örömmel jelentette be, hogy a tavalyi tanévhez képest, idén nyolc százalékkal nőtt az alapszakokra jelentkezők száma (körülbelül 3900 új hallgató), a mesterszakokra jelentkezők száma pedig hat százalékkal (több mint 1500-an). Kihangsúlyozta azt is, hogy jelen pillanatban 63.000 lej körüli összértékben zajlanak infrastrukturális, és különböző fejlesztési projektek. A tudományos kutatás területén is fejlesztéseket kezdeményeznek, a nagyváradi önkormányzattal közreműködve egy hétmillió eurós projekten dolgoznak. A rektor elbúcsúzott a nyugdíjba vonult kollégáktól, gratulált az előléptetett és új kollégáknak, majd hozzátette, hogy ebben a tanévben összesen 1408 pedagógussal, segédtanárral indítanak. A diákoknak sikerekkel teli évet kívánt, és arra kérte őket, hogy fokozottan figyeljenek az egyetem minden közleményére.

Aurel Căuș, az egyetemi szenátus elnöke rövidre fogta beszédét. Nagy kihívásként említette meg a jelenlegi helyzetet, de mosollyal az arcán, bizakodón szólította meg a hallgatókat, és arra kérte őket is, hogy ne aggódjanak emiatt a furcsán induló tanév miatt, valamint reményét fejezte ki, mely szerint mielőbb visszatérhetnek az egyetem falai közé. Emlékeztette a diákokat arra, hogy az intézmény tanárai számára első helyen a diákok szakmai előremenetele áll, ahogyan eddig is, forduljanak hát bizalommal feléjük.

Főként az elsőéveseket köszöntötte Alin Cîndea, a szenátus diákképviselője, aki arra bátorította a „gólyákat”, hogy ha bármilyen problémájuk van, forduljanak a diáktanácshoz, és érdeklődjenek az egyetemen belül működő különböző diákegyesületek, szakkollégiumok felől, csatlakozzanak az egyetem diákközösségéhez. Az ünnepséget kiválósági díjak kiosztásával zárták.

Az ünnepség visszanézhető az egyetem Facebook-oldalán, ahol a hozzászólásokba is érdemes beleolvasni, ugyanis az egyetem hallgatói számtalan érdekes megjegyzést tettek az elhangzottak kapcsán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában