Adománygyűjtés

2020.09.09. 09:26

Jótékonysági vásárt tartottak Váradon

János Piroska

Noel és a brassói Ervin megsegítése után most egy szilágynagyfalui kislány, Olívia támogatására szervezett jótékonysági vásárt a Kicsi Noel Egyesület múlt vasárnap délután a Nagyváradi Ifjúsági Házban. A vásáron gyermekholmik, felnőtt ruhadarabok, alkalmi ruhák és könyvek között is lehetett válogatni. A szabadidős tevékenységeknek kedvező nyárias idő, illetve az iskolakezdés előtti bevásárlási láz miatt kissé kevesebben látogattak ki az eseményre, viszont így is sikerült összegyűjteni 4500 lejt – tudtuk meg Váradi Mónika szervezőtől. A 12 éves Olívia betegsége miatt nem tudja használni kezeit és lábait, mindennapjait ágyhoz és tolókocsihoz kötve tölti. „Az év elején azt a jó hírt kapták, hogy az álmai végre valóra válhatnak. Felvillant egy reménysugár Debrecenben, az oxigénterápiás kezelés. A sikeres kezeléssorozatnak köszönhetően Olívia felállhat a kerekesszékből, használni tudja majd kezeit és lábait. Ám a kezelés, amely akár két évig is eltarthat, összesen 19 millió forintba kerül, amit az Olíviát egyedül nevelő édesanyának egyedül esélye sincs előteremteni” – olvasható a kislány történetében, amit a jótékonysági licitcsoportban tettek közzé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában