kampány program

2020.09.22. 15:23

Cseke Attila: Közösségi kertet alakítunk ki!

„A közösségi kert nem más, mint az a földterület, amit a közösség közösen gondoz, olyan területen, amit az önkormányzat erre a célra szán.” Cseke Attila polgármesterjelölt következő tervezetében egy közösségi kert kialakítását javasolja.

Ciucur Losonczi Antonius

„A városi kertészkedés különböző korú és hátterű embereket szervez közösségbe, akik a közös kertészkedés során elsajátított szemléletet az élet más területein is gyakorolják: környezettudatos, egymás munkáját megbecsülő lakói a városnak. A kertek közösségteremtő erejük és nevelő funkciójuk mellett friss zöldséggel, gyümölccsel, fűszernövénnyel látják el az őket gondozó városlakókat” – fogalmazott Cseke Attila, az RMDSZ polgármesterjelöltje.

A közösségi kertek meghonosításának ötlete már önmagában is innovatív kezdeményezés, hiszen a belváros közepén, a gyakorlatba ültetve ad könnyedén követhető példát a környezettudatos és fenntartható életmódra, és hívja fel a figyelmet az erre vonatkozó szemléletváltás szükségességére. A program célcsoportja: városlakók, környékbeliek, aktív fiatalok, egyének vagy civil csoportosulások, zöld szemléletű szervezetek és szimpatizánsaik, saját kerttel nem rendelkező családok, iskolai és óvodás csoportok – oktatási, nevelési szerepvállalás céljával művészeti, design, kertépítő, tájépítész, tervező, kulturális munkás stb. területen tanuló egyetemisták, főiskolások, nyugdíjasok.

A program/projekt egyedisége és aktualitása ezen túl leginkább abban áll, hogy már önmagában is új megközelítést kínál a városi térhasználatra, a közösségi terek átértelmezésére, a fenntartható nevelés megnyilvánulási formáira és a know-how gyakorlatba ültetésére. A közösségi kertek hasznossága a városlakók szempontjából a környezettudatos életmód kialakulása, egészséges mikroklíma kialakulása, a levegő vízpárologtatással történő lehűtése, e-misszió-csökkentő hatás, a lokálisan fogyasztott élelmiszerek szállítási költségeinek visszaszorításával az elszállítandó szemét mennyiségének csökkenése, a komposztálás és újrahasznosítás révén a víz természetes körforgása és a természetes szűrőhatás visszaállítása az esővízgyűjtés, csepegtetéses, öntözés és a növények párologtatása által.

Borítóképünkön Cseke Attila

Címkék#cseké

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában