Tervpályázat

2020.08.08. 16:30

Lakossági felháborodás a „karóerdő” miatt

Enyhén szólva nem nyerte el a nagyváradi lakosok egy részének a tetszését a helyi önkormányzat által a Kossuth (Independenței) utcai térkialakításra kiírt ötletpályázat győztes terve.

Mint arról beszámoltunk, a nemzetközi zsűri döntése értelmében a tizenöt beérkezett pályamű közül a bukaresti Dragoș Ștefan Dragnea vezette tervezőcsapat munkáját hirdették ki győztesnek. A leírás és a látványtervek alapján a Kossuth (Independenței) utcai mélygarázs bejárata és a folyópart között egy nagyobb és egy kisebb csoportban vékony, több méter magas, cölöpökre, karókra esetleg zászlórudakra emlékeztető elemeket fognak elhelyezni. Az eredményhirdetés után azonnal megmozdult az internet népe, kifejezték nemtetszésüket, felháborodásukat, sokan Vlad Țepes vajda karóba húzásaira asszociáltak a látványtervek alapján, illetve több tervezőiroda is közzétette saját tervét. Ezek között voltak olyanok, amelyeket a tervezők végül nem nyújtottak be a versenyre a nagyváradi önkormányzat és az Országos Építészkamara között éppen az ötletpályázat kapcsán kirobbant konfliktusra hivatkozva.

Petíció

Van már egy online közvéleménykutatás is, amelyben a beérkezett pályamunkákról lehet szavazni, sőt, egy magát meg nem nevező polgár a change.org honlapon online petíciót hirdetett a terv ellen, mert, mint írja, azt „sokan a város szép építészete megsértésének tekintik”. Majd így folytatja: „ez egy betonkaró-erdő projekt, aminek nincs semmi értelme, és eltakarja a háttérben lévő különösen szép épületeket. Úgy ítéljük meg, hogy az effajta munkálatokat a jövőben szavazásnak kell alávetni. Elegünk van abból, hogy a jelentős változásokat úgy valósítják meg, hogy még csak meg sem kérdezik a váradiakat. (...) Úgy ítéljük meg, hogy a váradiaknak kellett volna megszavazniuk a győztes projektet, ami jobban illik városunk építészetéhez”. A petíciót a honlapon látott adat szerint tegnap délig 1060 személy írta alá.

Talán mindezeket az ellenérzéseket már előre látva Mircea Mălan, Nagyvárad alpolgármestere már az eredményhirdetéskor kijelentette: mivel ez egy nemzetközi ötletverseny volt, amelyen a zsűri teljes önállóságot élvezett, ezért fel sem merül a kérdés, hogy ne a zsűri által nyertesnek ítélt javaslatot valósítsa meg a város.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában