Eltemették Péter I. Zoltán helytörténészt

Ciucur Losonczi Antonius

Szombat délben a székelyhídi temetőben helyezték el Péter I. Zoltán helytörténész, író, műemlékvédő hamvait. A temetési szertartáson Csűry István református püspök, a váradőssi gyülekezet lelkipásztora felidézte, hogy gyászoló, kedves felesége, Emília szerint férje egyik legnagyobb élménye az utolsó húsvétja volt. Ekkor sajnos már a képernyők előtt vettük mindanynyian az úrvacsorát, és ez a kettesben eltöltött istenközelség hozta meg számára azt a bizonyságot, amelyet úgy fogalmazott meg: „nagyon szép ünnepet szereztél nekem, talán még sohasem volt ilyen húsvétom!”. A szeretet intimitásának, az Istennel való kapcsolatnak tényleg szűk, de mégis nagyon sokatmondó gondolata ez. Amikor ugyanis magunkra maradunk, főleg bánatunkban, félelmünkben, könnyeinkkel, keressük Istent. Péter I. Zoltán is hordozta magában két és fél éves korában elhunyt kislányuk, Imola elvesztésének fájdalmát, és ezt úgy tudta elviselni, hogy a feleségével együtt rengeteget tett az anyaszentegyházért, az oktatásért, a sajtóért, a hagyományokért, az egész Partiumért, az épített örökségünkért.

Lehetetlen felsorolni a több tucatnyi könyvet, amiket a kezéből adott ki magyar közösségünk hasznára és javára. Ugyanakkor a munkájában mindig kereste az emberi kapcsolatokat. Szerény ember volt, olykor-olykor azt gondoltuk róla, hogy visszahúzódó is, de éppen ott rejlik a csoda, hogy ebben a majdnem visszahúzódó emberben fedezhettük fel a közösségi élet vonzó értékét. Bárhol megfordult, ahová állította őt az Isten, mindenkivel, mindig szót értett, miközben utolsó éveiben egyre inkább a teremtő Isten munkáihoz fordult, a természethez, a fákhoz, a kerthez ez az áldozatkész, szerény ember, akitől búcsúznunk kellett.

Fotók: A szerző felvételei