Helyhatósági választások

2020.08.18. 10:11

A Néppárt benyújtotta a támogatói aláírásokat

Az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi szervezetének képviselői benyújtották tegnap délelőtt a nagyváradi választási irodában a jelöltséghez szükséges támogatói aláírásokat, illetve a Néppárt nagyváradi tanácsosjelöltjeinek listáját.

Fotó: Alexandru Nițescu

János Piroska

„Mindenképpen azt szeretnénk, hogy a szeptember 27. utáni nagyváradi tanácsban egy erős magyar képviselet legyen, és ennek oszlopos tagjai legyenek az Erdélyi Magyar Néppárt képviselői. Jelen pillanatban négy magyar van a városháza tanácsosai között, ezt mindenképpen meg kell növelni, erre pedig az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltjei az esélyesek. Az alpolgármestert nem közvetlenül, hanem az első tanácsülésen az újonnan megalakult tanács választja meg. Esélyt látunk arra, hogy Nagyváradnak magyar alpolgármestere legyen, hiszen ott, ahol közel egynegyed részt magyarok laknak, úgy érzem, hogy jogos kérés is a magyarok részéről, hogy legyen magyar alpolgármester” – nyilatkozta az iratcsomó benyújtását követően Zatykó Gyula polgármesterjelölt, aki felidézte, hogy a jelenlegi városvezetéssel – beleértve a polgármestert és a választásokon nagy eséllyel induló jelenlegi alpolgármestert is – egy hároméves, eléggé sikeres együttműködésük van. „A tét egy erős magyar képviselet, a tét az, hogy Nagyváradnak újból legyen magyar alpolgármestere. Ehhez minél nagyobb számban el kell menni szavazni, és az Erdélyi Magyar Néppárt tanácsosjelölti listájára kell szavazni” – tette hozzá a polgármesterjelölt.Az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi szervezetének listáján szereplő első tizenhárom jelölt: Zatykó Gyula – gépészmérnök; Habinyák István-Sebestyén – közgazdász, vállalkozó; Moldovan Lajos – teológus, pedagógus; Imre Zoltán-János – kulturális antropológus; Nagy Zoltán – matematika-informatika tanár; Gyurcsik Magda – kereskedő; Nagy József-Barna – programszervező; Caba Franciska – vállalkozó; Farkas László – blogger; Holló-Csejtei Kinga-Andrea – képzőművész, tanár; Opre Csaba – pénzügyi tanácsadó, labdarúgóedző; Sztuflák Gyula-Ede – fogorvos; Sándor Lajos – református lelkész.

Borítókép: az Erdélyi Magyar Néppárt képviselői

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában