Térrendezés

2020.07.31. 09:21

Rudakból formált mátrix áll majd a Kossuth utcán

A bukaresti Dragoș Ștefan Dragnea vezette, Andra Jurgiu, Oana Vasile és Mihaela Butoi tervezőkből álló építészgárda nyerte a nagyváradi önkormányzat által a Kossuth (Independenței) utcai mélygarázs fölötti terület kialakítására kiírt nemzetközi ötletversenyt.

Pap István

A hírt Mircea Mălan, Nagyvárad alpolgármestere jelentette be tegnap sajtótájékoztató keretében, melyen jelen volt Radu Fortiș, Nagyvárad főépítésze, és interneten csatlakozott az eseményhez a nemzetközi zsűri három tagja is, köztük Paola Rizzi, a testület elnöke. Mircea Mălan előbb ismertette magának az elbírálásnak a lebonyolítását. Elmondta, hogy összesen tizenöt pályamunka érkezett be és a zsűritagok önállóan pontozták azokat. A pontokat összesítették, az így kialakult sorrend első három helyezettje került a döntőbe, és hosszas viták, egyeztetések során állapították meg a végső sorrendet. Mălan hangsúlyozta, hogy a titkosság mindvégig biztosítva volt, azaz a végső döntés meghozataláig egyetlen zsűritag sem tudta a pályázók kilétét. A fődíj 101 ezer lej, ugyanakkor a város szerződést köt a munka megvalósítására. Maga az építész, Dragoș Ștefan Dragnea 6,3 millió lejre becsülte a kivitelezés költségeit. Több zsűritag is hangsúlyozta, hogy a nyertes projekt kapcsán javaslatokat fog megfogalmazni, de mint azt Mircea Mălan hozzátette, ezek a javaslatok kötelező érvényűek lesznek.

Radu Fortiș, Nagyvárad főépítésze általánosságban beszélt a győztes ötletről, melynek fő erénye megítélése szerint a sokoldalúsága, tehát az, hogy egy változó és változtatható mátrixképletet formál, átlátható térkialakítást képzelt el, amelyben a teret birtokukba vehetik a polgárok. Hozzátette, hogy ez volt az egyetlen olyan pályamunka, amelyik megoldotta a mélygarázs megépítésével keletkező összes problémát. Az olasz Paola Rizzi, a zsűri elnöke a maga során azt emelte ki, hogy a Kossuth utca, és az ott lévő tér a város stratégiai pontja, amelyre egy „elegáns”, „rugalmas” és „alakítható” tervet álmodott meg a nyertes építészgárda, és az is nagyon fontos szempont, hogy használatba vehetik azok, akik oda mennek. Konkrétabban szólva Rizzi elmondta, hogy az elképzelt kialakítás nem takarja a környéken lévő egyetlen reprezentatív épületet sem, további nagy előnye az, hogy nem akar épületépítéssel helyet elfoglalni ott, míg a kis struktúrák, amelyek a látványterveken magas vékony karóknak, rudaknak vagy zászlórudaknak látszanak, igény szerint alakíthatóvá teszik a teret például kiállítások, színházi, bábszínházi előadások és egyéb események megtartására. Továbbá ennek az ötletnek sikerült integrálnia a térbe a folyópartot, továbbá a mélygarázs bejáratát is úgymond elnyeli ez a kialakítás, ami azért is fontos szempont, mert az a bejárat jelenleg meglehetősen elcsúfítja az ottani környezetet. Mircea Mălan elismerte, hogy ő eredetileg egy másik projektre voksolt, mindazonáltal a már felsoroltak mellett nagyon értékeli a nyertes elképzelésben azt, hogy jól megoldotta az összeköttetést az itteni tér és s Szent László tér között, illetve azt, hogy ez az elrendezés nem avatkozik be agresszívan a környezetbe.

Instagram

A nemzetközi ötletverseny meghirdetésekor Radu Fortiș főépítész azt mondta, hogy szeretnének egy olyan elemet látni a Kossuth utcán kialakítandó téren, amit az emberek szívesen lefotóznak és közzétesznek például az Instagram képfeltöltő közösségi oldalon. A tegnapi sajtótájékoztatón az egyik újságíró rákérdezett arra, hogy a nyertes projektben mi az „Instagramos elem”, amire Radu Fortiș azt válaszolta, hogy maga a változatossága, az a tény, hogy az ottani tér igény szerint alakítható.

Amit tudni lehet

A bemutatott látványtervek alapján megállapítható, hogy a mélygarázs bejárata és a folyópart között egy nagyobb és egy kisebb csoportban vékony, több méter magas elemeket fognak elhelyezni, amelyek a képek alapján cölöpökre, karókra, zászlórudakra hasonlítanak. Ezek az elemek felülnézetből valóban mátrixokra emlékeztetnek, mint ahogy arra Fortiș utalt. Ezek az elemek felfutnak a mélygarázs bejáratának hátsó, lejtős részeire is. A rudakra igény szerint különböző elemet, például ponyvákat, függőágyakat lehet majd szerelni. Azt még nem lehet tudni, hogy ezek a cölöpszerűségek milyen anyagból lennének, mint ahogy azt sem, hogy mivel rögzítik majd ezekhez a különböző kiegészítő elemeket. A térnek a folyópart felőli oldalán zöld sávval határolt lépcsősort képzeltek el a tervezők, a lépcsőkön és a fenti térnek a part felőli részén pedig padok lennének: a tér fenti részét és a folyópart melletti részt alacsony kerítéssel választja el egymástól a terv. A térnek a Mihai Eminescu szobor felőli részén vékony törzsű fákból álló kis facsoport kap helyet, a fák között is elhelyeznek majd olyan rudakat, mint amelyek a tér nagyobbik részén fognak állni. Továbbá a Szent László híd mellől is lépcsőzetes kialakításon lehet majd lemenni a folyópartra.

 

Futottak még

A sajtótájékoztatón bemutatták egyébként a többi ötletet is, vagy legalábbis azok nagy részét. Mint kiderült, a végül győztesnek kikiáltott projekt nagy versenyben volt a temesvári Sinestezia Conceptual Studios tervezőgárdájának az elképzelésével, mely végül a második díjat nyerte el, és amely szerint a tervezők egy nagy, kör alakú gyalogos felüljárót építettek volna a területre, ami elhaladt volna a mélygarázs bejárata fölött, és a Körös fölé is kinyúlt volna egy kissé, a kör belsejében pedig zöldövezet lett volna. A harmadik helyezett ötlet (a kolozsvári Atelier Schmidt tervezőiroda munkája) egy felülről nézve kezet ábrázoló hatalmas fémszerkezet volt, egy másik elképzelés üvegből készült kiállítóteret álmodott a mélygarázs bejáratának a tetejére, de volt az elképzelések között az egész területen végignyúló óriás fémsas, a Körösbe épített szerkezet és egyéb igen fantáziadús, és feltehetőleg rendkívül költséges ötlet is. A sajtótájékoztatón ismertetett adatok alapján megállapítható, hogy a legvisszafogottabb, a legegyszerűbb, és a leginkább funkcionális terv győzött. Mind Mircea Mălan, mind pedig Radu Fortiș hangsúlyozták azt, hogy mivel ez egy ötletverseny volt, amelyen teljes önállóságot élvezett a zsűri, ezért fel sem merül a kérdés, hogy ne a zsűri által nyertesnek ítélt javaslatot valósítsa meg a város. Végezetül az alpolgármester elmondta, hogy a nyertes tervezők el kell készítsék a műszaki tervet, majd pedig kezdődhet a kivitelezés, de arra még nem tudott választ adni, hogy konkrétan mikor kezdődhet majd el a munkálat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában