A mi folyónk

Tóth Ágnes

Az elmúlt hetekben nagy áradások voltak megyeszerte. A sok esőzéstől megáradt patakok, folyók vizének félelmetes ereje utakat, házakat, szántóföldeket árasztott el és tett tönkre. Néztem a háborgó, megduzzadt Sebes-Köröst és eszembe jutott egy másik arca a folyónak.

Emlékszem, amikor még gimnazista voltam, minden délben együtt mentünk haza az iskolából a legkedvesebb osztálytársnőmmel, véges-végig a nagyváradi főutcán, összekapaszkodva. Nagyokat szökkentünk és nyerítve nevettünk minden marhaságon. A Sebes-Körös felett ívelő Szent László-hídon mindig megálltunk és kíváncsian szemléltük a gát alatt pecázó gumicsizmás halászokat. Maradék uzsonnánkból apró darabkákat dobáltunk a folyóba és nagyokat sikongattunk, ha kiugráltak a halak, ezüstös vízgyűrűket hagyva maguk után. A vízben visszatükröződött a Szent László templom kecses tornya, a zsinagóga kupolája, a partok közt feszülő hidak karcsú dereka, a part menti patinás épületek homloka és az alázatosan fejet hajtó fűzfák sora. Volt a Körösnek valami jellegzetes illata, amiben ficánkoló halak és hosszú hajú hínárok hűvös, zöld szaga keveredett, és ezt a folyóillatot képesek voltunk akár órákig is beszívni, mégsem tudtunk betelni vele. Tudtuk, bárhova is vet majd minket az élet, ilyen illata egyetlen folyónak sem lesz a világon. A Szilvásba jártunk strandolni, mert ott tiszta volt a víz, feljebb csónakház is volt, és egy apró sziget. Egyik barátunk szerzett egy nagy gumiabroncs-belsőt. Felfújtuk, és abban ereszkedtünk le a Körösön.

Végre testközelbe kerültünk az imádott folyóval. A hajunk és a testünk beszívta a Körös jellegzetes illatát, lebarnult bőrünk a nyári nap melegét. Kacagásunk öblösen visszhangzott a víztükör felett és nekicsapódott a part menti szőlődomboknak, aztán visszaverődött és egyre halkulva úszott le a folyón. A fecskék szemtelenül cikáztak körülöttünk és olyan közel repültek a víz színéhez hogy a hasuk súrolta a hullámokat. Vízcseppeket és szitakötőket kaptak a csőrükbe, aztán tovaröppentek a part irányába, éktelen csivitelést csapva. A folyó közben szünet nélkül locsogott, kotyogott. Fecsegett a halakról, kagylókról, vízisiklókról, a mélyben kuporgó, simára kopott, nagyfejű kövekről, pletykált a vízben ölelkező szerelmes párokról és szomorúan suttogott a vízbe fúlt, hosszú hajú lányról, akit halászok fogtak ki hajnalban a vasúti híd lábánál. De legtöbbet arról fecsegett, hogy szép a nyár, a fiatalság és a szerelem.