Virágzó kereskedelmi élet Nagyváradon

Eheti visszaemlékezésünkben négy váradi kereskedőt és cégeiket mutatjuk be, régi cégjegyzékek és hirdetések alapján.

Farkas László

Elsőnek Aszódi Mihályt említenénk, aki az akkoriban modern kereskedői szellemnek megfelelően fejlesztette és vezette sikeres cégét. Kis üzletének megnyitásakor cukorkaárusítással, trieszti kávé- és teabehozatallal foglalkozott. Néhány év szorgos munkájával és az ehhez párosuló szakértelemmel akkora lendülettel fejlesztette üzletét, hogy még a sokat tapasztalt, sokat látott kollégák is csodálkozva konstatálták a fejlődést. Pár év alatt az üzlet forgalma akkorát nőtt, hogy Aszódi átköltözött a Fekete Sas Palota épületébe, ahol megnagyobbodott üzletének óriási raktárat rendezett be. Az, hogy rövid idő alatt hatalmas vevőköre lett, annak volt betudható, hogy megbízható, korrekt alapon vezette üzletét, az első perctől kezdve. Az üzlet előtt megrakott kocsikról pakolták le naponta a kizárólag első kézből vásárolt, friss árut. Zárásként Aszódi Mihály üzletének hatalmas árukínálatából csak szemléltetésül sorolunk fel néhányat, egy korabeli újsághirdetésből: „Nagy választékban kínálunk datolyát, malagát és fügét, óriási tiroli marónit, olasz mogyorót, kókuszdiót, mézédes narancsot, érett citromot, remek, cukrozott déligyümölcsöket, nemes fajú kínai teákat, teasüteményeket, valódi angol és francia rumokat, állandóan frissen pörkölt, zamatos kávét, nyolc féle vegyülékből, igazán meglepően olcsó árért.”

Mai második bemutatásra váró cégünk a Janky Antal utódai Csatáry testvérek nevű fűszerkereskedő cég. Az írásunk forrásául számító cégjegyzék kiadásakor már majd’ egy évszázada működő cég fokozatosan építette ki azt a tekintélyt, bizalmat, amit a vásárlók éreztek iránta. A Janky család 70 évig vezette az üzletet, majd a cég vezetését közel 12 évig Kiss Károly vette át. Ezután a Csatáry testvérek lettek a fűszerkereskedés vezetői. Csatáry József azelőtt a Wurst cég főnöke volt, testvére, István pedig a Mártonffy utóda nevű céget vezette. A két fiatal kereskedő neve már akkoriban jól csengett a nagyváradi kereskedővilágban. Nagy ambícióval vetették bele magukat a munkába, még jobban megszilárdítva a Janky cég hírnevét. Az üzletvezetést a lehető legbecsületesebben, modern szisztéma szerint vezették és a csemegekereskedés minden ágára kiterjesztették. A forgalom nagy volt, felvette a versenyt bármely váradi, hasonló profilú kereskedés forgalmával. Az áru mindig kitűnő, első osztályú, a vevőt szinte soha nem érhette csalódás, mert a cég jó hírneve és tisztességes múltja, a főnökök szolid elvei féltékenyen őrizték azt a bizalmat, amit az évtizedek során kiépítettek.

A harmadik cég, amely szintén a legrégebbiek közé tartozik, Dell’Orto Károly magkereskedése. Innen szerezte be szinte minden bihari gazda a vetőmag-szükségletét évek hosszú során át. A cég alapítása és fejlődése egybeforrt a város kereskedelmének a történetével. Az alapító, Dell’Orto Károly a XVIII. század elején érkezett Nagyváradra, ahol szorgalmával és kitartásával hamar vagyont szerzett. Több házat szerzett, nagy fatelepe és bőrüzlete volt a városban. Az 1848-as forradalom idején az óvatos és takarékos Dell’Orto Károly úgy szerette volna vagyonát megőrizni, hogy mindenét, üzletet, ingatlant pénzzé tett. A rengeteg Kossuth-bankó, amit értük kapott, mind értékét veszítette a forradalom után. Természetesen az anyagi csapás őt is érzékenyen érintette, de egyúttal új munkára is ösztökélte. Vagyona utolsó roncsa egy darab szőlő volt, amit a Huzella családnak adott el. Az ezért kapott pénzből alapította meg a magkereskedést, 1850-ben. Vasakarattal és kellő gondossággal fogott munkához. Kiment Erfurtba tanulni és hazatérte után onnan rendelte a legkitűnőbb magvakat, a bihari gazdák legnagyobb megelégedésére. Dell’Orto Károly hosszú, munkában eltöltött életet élt és 1867-ben halt meg. A jó hírnevű céget özv. Koszta Szilárdné örökölte. Tőle vette meg 1880-ban Sztankovits Ferenc, aki kitűnően vezette a 60 éve alapított céget, ügyelve arra, hogy a régi, minden tekintetben megelégedett vevőközönséget megtartsa, sőt új vásárlókkal bővítse.

Mai utolsó bemutatásra váró cégünk Czillér Imre divatáruháza. A cégvezető Bécsben kezdte meg kereskedői pályafutását. A legelőkelőbb áruházakban sajátította el a szakmát, tanulta meg az ágazat minden csínját-bínját. Ezzel a tudással érkezett 1895-ben Nagyváradra, ahol az akkor még álló Karaguly-házban kezdte meg az önálló kereskedői pályát. Azokban az években a város kereskedelme még a Sebes-Körös bal partjára, Újvárosra koncentrálódott. Czillér Imre úttörőnek számított azzal, hogy a Bémer téren nyitott áruházat. Voltak ugyan Olasziban is kisebb üzletek, de az övéhez hasonló nagyságúak csak az ő példáján felbuzdulva nyíltak néhány év múlva. Így aztán az Olaszi városrész csak jó pár év múlva tudta felvenni a versenyt Újvárossal. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy ez igaz volt a kávéházak viszonylatában is.) Mikor a Karaguly-házat kisajátították, Czillér áthelyezte áruházát Olasziba, a Főutca 5. szám alá, Bethlen Gáborné házába. (Ez a ház lett később a Weiszlovits Emil-féle Park szálló.) Itt már sokkal nagyobb helyiségben, bővített árukínálattal várta az időközben megnövekedett vevőkörét. A női és úri divat, szőnyegek, függönyök, kézimunkák, lakberendezési cikkek, gyermekruhák gyönyörű, modern tárházát zsúfolta be üzletébe, ahol kiváló, szakképzett személyzet várta a vevőket. Időközben a kézimunkaosztályon 30 személy dolgozott, varrták, kötötték és horgolták a szebbnél szebb kézimunkákat. 1898-ban átvette a Palkovits Imre-féle Szent László téri üzletet, amit Gombkirálynak nevezett el és hamarosan felvirágoztatott. 1910-ben Egerben nyitott prosperáló üzletet, amelyet nővére, Kiss Endréné született Cziller Irén vezetett, nagyszerűen. A nagyváradi áruház iránti bizalom megnyilvánulása az, hogy Czillér Imre szállítója volt az Orsolya-zárdának, az izraelita leányárvaháznak, a református leányinternátusnak, a Szent Vince intézetnek, az Immaculata intézetnek, a kolozsvári Karolina kórháznak, az egri angol kisasszonyok zárdájának és még számos más intézménynek. Mindezek mellett vevőköréhez tartozott Bihar megye és Nagyvárad úri házainak többsége.

Amint azt a fentiekben olvashattuk, Nagyvárad mindig szívesen és szeretettel fogadta a más vidékekről érkezőket, lévén már akkoriban modern, az értékeket megbecsülni tudó kultúrváros. Talán ez az egyik dolog, ami miatt a város szédületes gyorsasággal fejlődött a századfordulón. Itt nem tettek különbséget a „bennszülött” és a más vidékről ideszármazottak között. Megbecsülték azokat, akik becsülettel, találékonysággal, merészséggel próbáltak újat felmutatni. Míg a szomszédos városokban, Debrecenben és Kolozsvárott is „jöttmentnek” számított még az is, aki már öt, netán tíz éve élt és

munkálkodott a városban, addig Nagyváradon hamar otthonra lelt és egyenrangú volt mindenki, aki alkotni akart, lehetett kereskedő, iparos, vállalkozó, vagy olyan, aki szellemi pályán kereste az érvényesülést. Talán ezért is lett akkoriban Nagyvárad a főváros után az a város, amely kicsiben bár, de a szemét mindig Párizsra, Bécsre vetve, kis nagyzolással, világvárosnak hitte magát.

(Szómagyarázat: malaga – malagaszőlő mazsola; tiroli maróni – óriásgesztenye, amely megsütve finom csemege; Karaguly-ház – a régi Főutca végén, a Bazárépület helyén álló ház, amit 1899-ben lebontottak.)

Borítóképünkön: Czillér Imre divatáruháza a Bémer-téren