Koronavírus

2020.06.04. 17:19

Huszonegy fertőzött a Plexusnál

Az elmúlt napokban a Plexus cégnek a nagyváradi ipari parkban működő telephelyén dolgozó több mint ezerhétszáz munkavállalót teszteltek le június 1-ig és közülük, valamint hozzájuk köthetően huszonegy személynél mutatták ki az új koronavírust.

A Plexus közleményt adott ki erről, melyben közli, hogy az említett huszonegy ember a vállalat nagyváradi telephelyén dolgozó munkavállalók egy százalékát teszi ki. A Luminiţa Popa humánerőforrás-menedzser által jegyzett kommüniké szerint az új koronavírussal fertőzött munkavállalók jelenleg orvosi ellátásban részesülnek, továbbá elkülönítették azokat a személyeket, akikkel a fertőzöttek közvetlen érintkezésbe kerültek.

Mint arról már lapunkban is beszámoltunk, a Plexus telephelyén a hétvégén fertőtlenített és szennyeződésmentesítést végzett el egy erre szakosodott cég. A Plexus azt ígéri, hogy további járványvédelmi előírásokat vezet be, illetve autóbuszokat vásárol azért, hogy biztonságban tudják a gyárba szállítani dolgozóikat. A tevékenység fokozatosan indult újra a váradi gyárban, június 2-án a dolgozóknak mintegy a fele kezdte el a munkát, és a helyszínre amúgy is csak azok léphetnek be, akiknek negatív lett a teszteredményük. A tömeges teszteléseket azt követően a kezdték el a Plexusnál, hogy három alkalmazottjuknál kimutatták az új koronavírust.

Borítóképünkön a nagyváradi Plexus

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában