Mezőgazdaság

2020.06.09. 09:35

Aszály utáni felmérés Bihar megyében

A júniusi hónap remek alkalom a növénykultúrák fejlődésének felülvizsgálatára, mind az őszi, mind a tavaszi vetések esetén – áll a Bihar Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság közleményében. Az aszály – amely az ország észak-nyugati részét is érintette – komoly döntés elé állította a gazdákat: várni a kedvezőbb időjárásra vagy újravetni a szárazság miatt terméketlen területet. A termelők kis része az újravetés mellett döntött, a tavaszi vetést választva. A legtöbben azonban a kockázatot bevállalva a növénykultúrák helyreállásában bizakodtak.

Az aszály sújtotta országrészekből érkező jelzések összegzését követően a központi illetékesek jogszabályt adtak ki, mely által az érintett gazdáknak nyújtanak támogatást. Később a természet azonban ismét engedékennyé vált, a megye legnagyobb részén jelentős csapadék fejtette ki jótékony hatását. A szárazságtűrő talaj, illetve a hibridek melletti döntés ugyancsak jó választásnak bizonyult a gazdák számára.

Az aszály az őszi vetést több mint ötven százalékban érintette negatívan – derül ki a helyi bizottságok jelentéséből. A felmérés alapján reménykedni lehet abban, hogy a terméskiesés jóval kisebb lesz az év első hónapjaiban becsült értéknél, és így az idei év termése Bihar megyében az egész országot sújtó aszály ellenére is lehetőséget nyújt arra, hogy a következő évben lehetséges legyen újraindítani a termelési ciklust, fogalmaznak a közleményben.

A tavaszi vetések esetében reménykednek, hogy a Bihar megyei gazdák „visszaszerzik” a bevételt, így a 2019–2020-as mezőgazdasági év beilleszkedhet a jó, vagy legalábbis a közepesen jó évek sorába.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában