Gyereknap

2020.05.29. 20:39

Gyereknapi városkörút az OTL-vel

A nemzetközi gyermeknap alkalmából a Nagyváradi Közlekedési Vállalat (OTL) június elsején különjáratokat indít az alábbi program szerint.

A nosztalgiavillamos egy kört ír le, indulás délelőtt 10 órától a váradszőllősi (Nufărul) végállomásról. A villamos a következő útvonalon fog haladni: Nufărului u. – Ghillányi (Dimitrie Cantemir) u. – nagypiac – Szakszervezetek Művelődési Háza – Szent László tér – Teleki (Városháza) u. – Aradi u. – Aviatorilor u. – Lipovei u. (őssi végállomás), illetve visszafele ugyanezen az útvonalon fog haladni. A nosztalgiavillamos a meglévő megállókban fog megállni. Jegyek indulás előtt negyed órával a váradszőllősi állomásnál vásárolhatóak. A jegy gyerekek számára 4 lejbe, felnőttek számára nyolc lejbe kerül.

Cabrio sétabusszal

Amennyiben az időjárás is megengedi, a Cabrio sétabusz is kigördül a buszpályaudvarról. A sétabusz a tervek szerint 8 kört ír le a városban, a Szent László téri görögkatolikus püspöki palotától 10–17 óra között óránként, pontban egészkor indul.

A sétabusz útvonala: Szent László (Unirii) tér, görögkatolikus püspöki palota – Kert (Avram Iancu) u – Vámház (Sucevei) u – Zárda (Mihai Viteazul) u., az ortodox zsinagóga előtt – Nagyvásártér (December 1 park) – Gojdu-tér (Újvárosközpont/CEC) – Sztaroveszky (General Magheru) u. – Fő (Republicii) u., a Körös áruház előtt – Múzeum (Muzeului) u. – Kanonok sor – Pray György (Berzei) u. – Bukarest-tér (vonatállomás mellett) – Múzeum u. – Úri (R. Ciorogariu) u., ortodox püspökség előtt – Széchényi-tér (Traian park) – Andrei Şaguna – Nagysándor József (Aurel Lazăr) u. – Bémer tér (Ferdinand) – Teleki (Városháza) u., a PKE előtti megálló – Vitéz (Decebal) u., buszmegálló és az állatkert előtti megálló – Rhédey (Matei Basarab) u. – Vámház (Sucevei) u. – Zárda (Mihai Viteazul) – Nagyvásártér (December 1 park) – Kossuth (Independenţei) u. – Szent László tér (Unirii).

Jegyek a buszvezetőtől vásárolhatóak, gyerekek számára 5 lejbe, felnőtteknek 10 lejbe kerül.

Mind a nosztalgiavillamosra, mind pedig a sétabuszra csak elegendő szabad ülőhely esetén megengedett a felszállás, ennek kapcsán figyelembe veszik a koronavírus terjedését megelőző kötelező óvintézkedéseket. Csak a védőmaszkot viselő utasok szállhatnak fel az említett járművekre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában