Gyász

2019.12.01. 15:35

Szögletesebb lett a világ: elhunyt Ferenczy Béla

Szomorú kötelességünket teljesítjük azzal, hogy közöljük: hetvenöt éves korában elhunyt Nagyvárad közkedvelt tanára, Ferenczy Béla grafikusművész, mindenki Citromkája.

Ferenczy Béla Nagyváradon született, itt is érettségizett 1968-ban a volt Premontrei Gimnáziumban. Képzőművészeti tanulmányait a kolozsvári Ion Andreescu Képző- és Iparművészeti Főiskolán végezte. Ferenczy Béla az egyéni művészi karrierépítést nem tekintette elsőrendű fontosságúnak, ellenben elhivatott pedagógus volt, évtizedeken át rajztanárként dolgozott, generációkat nevelt a képzőművészet, általában a művészetek iránti tiszteletre. Noha elsősorban tanárként tevékenykedett, az évek során több egyéni kiállítása is volt, idén júniusban pedig életmű-kiállítást rendeztek műveiből Nagyváradon. Ezen a tárlaton a pályatárs, Deák Árpád szobrászművész méltatta munkásságát. „Ferenczy Béla művei új nézőpontot nyújtanak ahhoz, hogyan kell nézni a váradi épületeket” – emelte ki, ugyanis Ferenczy Béla kedvelt témája volt a nagyváradi, a bihari és a partiumi épületek megörökítése. A grafikusművész számos technikát alkalmazott, alkotott vízfestményeket, pasztelleket, tusrajzokat és olajfestményeket, nagyon sokat dolgozott papírra, mely utóbbiról mondta azt Deák Árpád, hogy talán egy kicsit mostohagyerekként van kezelve a festők körében, mivel a papír sérülékeny, ugyanakkor nehéz rá dolgozni, mert nem bír túl sok javítást. Ezért is kifejezetten bravúros Ferenczy Béla életművében az, hogy neki sikerül egyből eltalálni a képzőművészeti elem helyét a kompozícióban, egyből eltalálja a vonal lendületét, a folt mélységét és a színek ragyogását. Ferenczy Béla természet utáni rajzai nem egyszerűen lemásolják a látványt, hiszen a művésznek „megadatott az a tehetség, hogy pár vonallal, amit absztrakt vonalnak is nézhetnénk, mély jelentést tud adni a képnek. Várad szellemének a művészi megemésztése lerí a képeiről, és ez a nézőt is magával ragadja” – fogalmazott Deák Árpád, hozzátéve, hogy Ferenczy Béla a váradi épületek alapos megfigyelése után olyan részleteket is megrajzolt, amelyek ma már nem is láthatók a felújított épületeken, tehát az ő munkái vitathatatlan művészi értékük mellett dokumentumértékkel is bírnak.

Művészi igényesség

Pontos megfigyeléseit Ferenczy Béla az 1990-től új lendületet kapó sajtóban tudta kamatoztatni, a lapok nagyra értékelték, készséggel közölték illusztrációt, ő maga is aktívan dolgozott a sajtó berkeiben, a Szemfüles című gyermeklap művészeti vezetője és illusztrátora volt. Ferenczy Béla képeit a művészi igényesség, a pontos megfigyelőképesség, életét pedig az emberi jóság, a nyíltszívűség jellemezte. Citromka hitt az emberben, hitt abban, hogy az emberek önzetlenek, szívből adnak, vagy, ahogy lánya, Ferenczy Édua jellemezte őt a már említett életmű-kiállításon: „Ő úgy képzeli el a világot, hogy mindenki beleadja azt, amije van, a tehetségét, az odaadását, és ettől lesz kerek, élhető a világ”. Ferenczy Béla elhunytával egy kicsit szögletesebb lett világunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában