2023.02.08. 23:36
Így kapták el a gátlástalan mentőst, aki pénzt lopott egy betegtől (videó)
Társával együtt először mindent tagadtak.
Fotó: Nemzeti Védelmi Szolgálat / Facebook
Felháborító esetről számoltunk be pár napja: (ál)betegtől loptak el 70 ezer forintot egy budapesti mentőben.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) munkatársai megbízhatósági vizsgálatot hajtottak végre február elsején két budapesti mentővel szemben. Ilyenkor azt ellenőrzik, az érintett eleget tesz-e a jogszabályban előírt hivatali kötelezettségének.
Az NVSZ egy álcázott munkatársa betegnek tettette magát, ezért mentővel szállították kórházba. Az út alatt azonban az egyik mentőápoló ellopott tőle 70 ezer forintot, erről felvétel is készült.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat szerdán egy felvételt is megosztott a mentős lebukásáról.
A mentősöket a kórházban felelősségre vonták a rendőrök, ők először tagadták a lopást, az egyik férfi zsebében azonban a nyomozók megtalálták a pénzt.
Lopás bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt előállították és gyanúsítottként hallgatták ki, ekkor már bevallotta tettét.
Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitányság indított büntetőeljárást - írja a Tények.
Borítókép: illusztráció
Krimi
- Cseh hajléktalan vágta el egy magyar nő torkát Miskolcon (videó)
- Rendőrségi nyomozás indult a soproni cirkuszbaleset miatt
- Versenyeztek a luxusautók, ezért halt meg két ember Szalántánál
- Több métert zuhantak a gyerekek, amikor beszakadt alattuk a tetőablak (videó)
- Két gyermek életveszélyesen megsérült egy karambolban