Felszólalás a házasság és a család védelmében

Akt.:
Tőkés László EP-képviselő
Tőkés László EP-képviselő
Az Európai Parlament október eleji ülésszakának első napján, az ún. egyperces felszólalások rendjén Tőkés László EP-képviselő a küszöbön álló romániai alkotmánymódosító népszavazás kérdését vetette fel.

Amint az közismert, a Koalíció a Családért szervezet kezdeményezésére mintegy hárommillió aláírással nyújtották be azt a módosító javaslatot, mely alkotmányba foglalja, hogy: „A család egy férfi és egy nő szabad akaratnyilvánításából létrejött házasságon alapul” (48. pont, 1. bekezdés). Erdélyi magyar történelmi egyházaink a román egyházakkal egyetemben egyöntetűen kiállnak a törvénykezdeményezés mellett, hiszen mi sem természetesebb annál, mint amit a módosítás magába foglal. Erdélyi képviselőnk a bibliai és teológiai megalapozottságú meghatározás normalitását hangsúlyozta, valamint azt, hogy az nem irányul senki és semmi ellen, hanem kizárólag a hagyományos keresztény házasság- és családmodell érvényét és értékét védelmezi.

Indulatos támadások

Ezzel szemben a különböző bel- és külföldi baloldali és liberális szervezetek és pártok az emberi és a kisebbségi jogokra való hivatkozással homofóbiát kiáltanak, és indulatos támadásokat intéznek az indítvány kezdeményezői és támogatói ellen. Elvakultságukban magának a népszavazásnak a demokratikus intézményét is megkérdőjelezik, és olyan mértékű türelmetlenséget tanúsítanak a házasság és család védelmezőivel szemben, amilyent éppen nekik szoktak felróni vádaskodásaikban.

Hírek szerint az Amnesty International Románia Alkotmánybíróságán támadja meg a referendumot. A Helsinki Bizottság egyenesen a keresztény eszmeiséget és a vallásosságot tartja a legnagyobb veszélynek a nőkre, a szexuális kisebbségekre nézve, illetve a „beteg demokráciák” vonatkozásában. Tőkés László külön is kitért az isztambuli egyezményre, mely az ún. genderelmélet nevében kérdőjelezi meg a természetes biológiai nemi identitást.

A jövőjét veszélyeztető demográfiai és migránsválság közepette a nemzeti és vallási identitásában megingott Európában szembe kell szállnunk a házasság és a család sokrétű válságával, és meg kell védelmeznünk a férfi és a nő teremtett nemi önazonosságát – zárta beszédét képviselőnk.

Strasbourg, 2018. október 1.
Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája