Veszélyben Neşu egészsége és karrierje

<p>Kérdéses, hogy tudja-e folytatni labdarúgó-karrierjét a nagyváradi születésű Mihai Neşu, az Utrecht 28 éves román válogatott védője.</p>

Neşura az Utrecht keddi edzésén esett rá csapattársa, Alje Schut, s a váradi fiú a földön maradt, nyakától lefelé nem érzett semmit és levegőt sem kapott. Információk szerint rohammentő vitte el az edzésről.

Bízakodnak

Neşunak egy nyakcsigolyája eltörött, az idegek is megsérültek. A védőt öt órán keresztül műtötték, az operációt sikeresnek nyilvánították, de Simon Goedegebuure, az Utrecht csapatorvosa elmondta: nem tudni, Mihăiţă teljesen felépül-e.

„Egyből láttuk, hogy óriási a baj. Mihai nem tudott mozogni és oxigénhez sem jutott rendesen. Teljesen összetörtem, borzalmas volt ezt átélni. Elvitték a kórházba, és utána is megpróbáltunk lelket önteni egymásba – főleg Aljéba, aki összeomlott az eset miatt” – nyilatkozta Dries Martens, az Utrecht csatára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!