ERDON Országos hírek

2019.09.27. 17:59

Teodorovici: történelmi jelentőségű döntést jelent Romániának a feltörekvő piacok sorába való emelés

Az FTSE Russell, a világ legnagyobb indexszolgáltatója úgy döntött, hogy a román tőzsdepiacot a határpiacok kategóriájából a feltörekvő piacok közé emeli.

Az FTSE Russell, a világ legnagyobb indexszolgáltatója úgy döntött, hogy a román tőzsdepiacot a határpiacok kategóriájából a feltörekvő piacok közé emeli. Az FTSE Russell mai bejelentése történelmi jelentőségű döntést jelent Románia számára, egy új lépést azon országprojekt megvalósítására, amelyért az utóbbi években küzdöttünk, és amely kapcsolódik az euróövezethez való csatlakozás folyamatához. (...) A mai döntés 5 éves intenzív munka után megnyert csata, ugyanakkor azonban fontos megvalósítás bármely elkövetkező kormány számára, politikai színezettel függetlenül - jelentette ki Eugen Teodorovici pénzügyminiszter.

A miniszter úgy véli, a döntés tükrözi országunk pozitív makrogazdasági helyzetét, azt a bizalmat, amit a befektetők tanúsítanak a román gazdaság iránt, illetve a bukaresti tőzsdepiac vonzerejének növelésére tett hatósági lépéseket.

A becslések szerint a feltörekvő piacok közé való sorolás azt is jelenti, hogy országunk 30-szor nagyobb értékű beruházási alapokban részesülhet, mint a határpiacok, illetve, hogy nőnek a külföldi tőkeberuházások, megteremtve ezzel a lehetőséget, hogy s bukaresti tőzsdén jegyzett cégek részvényeinek értéke nőjön.

Teodorovici hangsúlyozza ugyanakkor, hogy minden, a projektben érdekelt hatóságnak folytatnia kell a reformokat a román tőkepiac fejlesztése érdekében.

Meggyőződésem, hogy a mai döntés kulcsfontosságú jelzés az amerikai befektetők számára is, akiknek most van egy újabb bizonyítéka arra, hogy milyen rendkívüli beruházási lehetőséget jelent Románia - szögezte le Eugen Teodorovici miniszter az Amerikai Egyesült Államokban tett munkalátogatása során.

A miniszter megemlített ugyanakkor néhány, a pénzügyminiszérium által hozott intézkedést, melyek hozzájárultak a tőkepiac fejlődéséhez és a befektetők rendelkezésére bocsátott finanszírozási eszközök diverszifikálásához.

A pénzügyminisztérium által a romániai tőkepiac vonzóbbá tétele érdekében javasolt törvénymódosításokon túl meg kell említeni a szociáldemokrata kormány azon bátor lépését is, amellyel 16%-ról 5%-ra csökkentette az osztalékadót. Csak az idén, az első 8 hónapban 36%-os növekedést hoztak a romániai tőkepiacnak az osztalékok. A román állam által kiadott állami kötvények ugyanakkor alapvetően hozzájárulnak más piacok kialakításához és fejlődéséhez is a beruházási projektek finanszírozása érdekében, (...) és hozzájárulnak a befektetői bázis szélesítéséhez (magánnyugdíj-alapok, befektetési alapok, biztosítótársaságok, stb.) mind belföldön, mind külföldön - mutatott rá a pénzügyminiszter.

Az idei szeptemberi felülvizsgálat nyomán a román tőzsdepiac, amely jelenleg határpiac, 2020 szeptemberétől lesz része a feltörekvő piaci kategóriának a felminősítés nyomán.

Románia 2016 szeptemberében került fel azon országok listájára, amelyeket az FTSE Russell indexszolgáltató figyelemmel kísért az esetleges felminősítés érdekében, és tavaly szeptemberben még úgy döntött, hogy az ország továbbra is a listán marad.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!