ERDON Országos hírek

2010.03.01. 12:08

Nemzetközi bíróságot a kommunizmus ellen

<p>A február 24-26 között Prágában tartott, a kommunista rendszerek bűneiről szóló nemzetközi konferencia résztvevői javasolták egy nemzetközi bíróság létrehozását a kommunizmus bűneinek kivizsgálására.</p>

A nácizmus bűneit kivizsgáló és elítélő nürnbergi bíróság mintájára az Európai Unión belül működő, a kommunizmus bűneit kivizsgáló nemzetközi bíróság létrehozását javasolták a cseh szenátusban illetve a cseh kormány épületében megrendezett nemzetközi konferencia résztvevői. A konferencián jelenlévő intézmények vezetői azt is elhatározták, hogy európai hálózatot hoznak létre a különböző országokban működő, a totalitárius diktatúrákat kutató szervezetek, intézmények között. Az esemény fővédnöke Jan Fischer cseh miniszterelnök volt, aki a háromnapos rendezvény során hangsúlyozta, hogy Európának nem csak a nácizmus feltárásával kell foglalkoznia, hanem a kommunizmussal is szembe kell néznie. Az esemény egyik védnökeként felkért Tőkés László EP-képviselő a konferencia alkalmával, és a tegnapi nagyváradi sajtótájékoztatóján is hangsúlyozta, hogy a totalitárius rezsimek tekintetében nem lehet és nem szabad kettős mércét alkalmazni. Ehhez a gondolathoz kapcsolódva prágai beszédében így fogalmazott: „Miért van az, hogy a hét elején elfogadott, magyarországi jogszabály kizárólag a holokauszt tagadását minősíti büntetendő cselekménynek, a Magyar Országgyűlés szocialista többsége viszont felmentést ad a kommunista terror bűncselekményei és annak tettesei számársa?!” Tőkés elmondta azt, hogy Marius Oprea, a kommunizmus hazai rémtetteinek jeles kutatója Párgában is ismertette azt, hogy az eddigi kutatások szerint tízezerre  tehető a romániai ártatlan áldozatok száma. Tőkés László nagyra értékelte Oprea munkáját, és tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy leváltották őt a kommunizmus bűneit vizsgáló intézet éléről, és azellen, hogy megfosztották az ásatásokat végző intézetet a további konkrét kivizsgálások és feltárások lehetőségeitől.  
 
A 8-as pont
 
Tőkés László prágai beszédében, és nagyváradi sajtótájékoztatóján is hangoztatta, hogy érvényt kell szerezni a Temesvári Nyilatkozat 8. pontjának, mely kimondja, hogy a volt diktatúra minősített képviselőinek a demokratikus jogállam berendezkedésében nincsen keresnivalójuk. Tőkés kiemelte: az 1989 decemmberi tömeggyilkosságok, az 1990 márciusi marosvásárhelyi magyarellenes pogromkísérlet, valamint a 90-es évek elején lezajlott sorozatos bányászjárások terrorjának körülményei mindmáig tisztázatlanok, valódi tetteseik ismeretlenek és büntetlenek, pedig, mint hozzátette Dan Voinea volt katonai főügyész is hangúlyozta: a tettesek túlnyomó része név szerint ismert, csak sajnos egyes politikai erőviszonyok megakadályozzák azt, hogy ezek az ügyek a bíróságra kerüljenek.
 
Pap István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!