ERDON Országos hírek

2010.02.09. 12:59

Utazz, tanulj, barátkozz! – pályázati felhívás 2010

<p>Tanulmányaikban eredményes, tehetséges, kreatív, talpraesett 14–18 éves fiatalok jelentkezését várják, akik érdeklődnek népünk hagyományai, irodalma és műemlékei iránt.</p>

A Rákóczi Mozgótábor időpontja: 2010 júliusának első két hete. Mit kell tudni a táborról? 17 nap alatt a résztvevők – határon túli (erdélyi, kárpátaljai, felvidéki, délvidéki) magyar fiatalok – körbejárják, megismerik Magyarországot, és otthonról hozott kulturális értékeiket a tábor tagjai számára közkinccsé teszik. A tábor működése forgószínpadszerű, megérkezéskor a fiatalokat három csoportba osztják, melyek ciklusokban váltják egymást a helyszíneken – Győr, Kecskemét, Miskolc, Pécs –, ahol megismerkednek az adott várossal, valamint a környék nevezetességeivel. A tábor végül négynapos budapesti programmal zárul. A részvétel ingyenes! Az utazást, a szállást (kollégiumokban), az ellátást (napi háromszori étkezés) költségét (+ kis zsebpénz) a Rákóczi Alapítvány fedezi.

Jelentkezési feltételek

Önéletrajz-szerű bemutatkozó levél (elérhetőségek – levelezési és e-mail cím, telefonszám, családi körülmények ismertetése; eddigi tanulmányok, iskolák; vallási kapcsolatok, érdeklődési körök, szakkörök, önképzőkörök, versenyek és azon elért helyezések; közösségi feladatok); iskolai és egyházi ajánlás; becsületbeli nyilatkozat arról, hogy korábban még nem vett részt Magyarságismereti Mozgótáborban; saját címre megcímzett és felbélyegzett válaszboríték; 3-5 oldalas pályamunka az alábbi témák egyikében (kézzel vagy géppel írva – amennyiben elektronikus formában készül, kérik e-mail-ben is elküldeni a dolgozatot): 1. A határontúli magyarság megmaradásának bástyái. 2. 20 éves szabadság – mennyire nőttünk mi fel hozzá? 20 éve omlott le a berlini fal, dőlt meg sorra országainkban a kommunizmus. Készíts riportot a rendszerváltás aktív résztvevőivel, vagy olyanokkal, akik figyelték az eseményeket. Hogy értékelik azokat a perceket, és hogy látják ma? Tudunk-e élni a a kiharcolt szabadsággal? 3. Európai állampolgárság – realitás vagy utópia? Milyennek szeretném ezt a fogalmat látni? 4. Gondolataim II. Rákóczi Ferenc seregeket összefogó jelmondatáról: „Cum Deo Pro Patria et Libertate”. 5. Közösségek a közösségben, az önrendelkezés lehetőségei számomra és környezetem számára – autonómia a gyakorlatban. Beküldési határidő: 2010. március 28. Értesítés a pályázat elbírálásáról: 2010. május 2. Cím: 540437 Târgu Mureş, Lalelelor utca 17. szám, e-mail: erdelyirakoczisok@yahoo.com.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!