ERDON Helyi sport hírek

2017.12.21. 11:24

A kicsikkel elégedettek, a nagyokkal nem

Az érmihályfalvi Unirea SK vezetői évzáró találkozót tartottak a napokban a labdarúgó felnőtt és utánpótlás csapatoknak egyaránt. A gyerekek eredményével elégedettek voltak a sportvezetők, a felnőttekével korántsem.

Az érmihályfalvi Unirea SK vezetői évzáró találkozót tartottak a napokban a labdarúgó felnőtt és utánpótlás csapatoknak egyaránt. A gyerekek eredményével elégedettek voltak a sportvezetők, a felnőttekével korántsem.Az elmúlt pénteken délután a junior E, junior D és az ifjúsági korosztály volt hivatalos az érmihályfalvi Unirea SK labdarúgói közül az évzáróra. A csapatokat Szabó Zoltán, a juniorok edzője köszöntötte elsőként, gratulálva a teljesítményekhez, röviden elemezve is azokat: az ifjúsági csapat (edző Szász Attila) a sajátjánál idősebb átlag-életkorú gárdákkal kellett felvegye a versenyt, ez több-kevesebb sikerrel jött össze, de látszik, hogy áll össze-felé a csapat; maximálisan elégedett az edző a junior D csapattal, mely a 7. helyen áll a táblázaton a téli vakációban, mutatott játékukra sok pozitív visszajelzés érkezett szerte a megyéből; a junior E csapat 2. helye önmagáért beszél, hasonlóra még nem volt példa, hiszen nagyobb városok csapatait utasítják maguk mögé, ugyancsak dicséretek sokaságát érdemelve ki, nem túlzott cél a bajnoki cím begyűjtése. Mindhárom csapatra érvényesen jegyezte meg Szabó Zoltán, hogy türelem, kitartás a siker kulcsa. Oklevelet vehetett át Talpos Zsolt és testvére, Kristofer, akik meghívást kaptak korosztályuk megyei válogatottjába, illetve a két korosztályos csapat tagjai megválasztották maguk közül a szezon legjobbjait, ők: Kardos Milán (junior D) és Bödő Efraim Zoltán (junior E). Ugyancsak gratulált az eredményekhez Fele Attila klubelnök és Nyakó József polgármester, utóbbi a szülőknek is köszönetet mondott, hiszen maguk is áldozatot vállalnak, hogy gyerekeik sportoljanak.

"Nincs pardon"

Már korántsem voltak ilyen elégedettek a vezetők a felnőtt csapat őszi eredményével. Ifj. Fele Sándor edző a hétfőn este tartott összejövetelen úgy fogalmazott, hogy az érmihályfalvi szurkolókat ki kell szolgálni, és ez több annál, mint az őszi 10. hely a tabellán, nem is beszélve a hazai pályán nyújtott játékról. Felelősségteljesebb hozzáállást vár el minden csapattagtól, januártól kezdődően "nincs pardon" az edzéseken való részvételt illetően. A téli vakáció alatt ki fog derülni, hogy kik érkeznek a csapathoz erősítésként és kik kell átadják a helyüket az érkezőknek. Fele Attila klubelnök szerint sem megfelelő a 10. hely, a továbbiakban pedig számítanak minden olyan játékosra, aki szívügyének tekinti a jobb eredmény elérését. Nyakó József polgármester azt kérte, hogy a klub és a város hírnevéért törekedjenek a jobb eredményre, amihez megkapják a feltételeket (utóbbi természetesen vonatkozik a gyerekcsapatokra is). A felnőtt csapat első 2018-as találkozója január 23-án lesz, várhatóan február 3. és 10. között pedig helyi edzőtábort tartanak.

Rencz Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!