2010.02.10. 15:37
Aknasugatagon alapoznak
<p>Szatmár megye – Az Óvári Someşul és az Aranyosmeggyesi Dacia IV. ligás labdarúgócsapatok együtt fognak edzőtáborozni Aknasugatagon.</p>
Első felkészülési mérkőzését játszotta az Óvári Someşullabdarúgócsapata, Nagy István edző legénysége pedig 4–2–re verte a IV. Liga A csoportjának éllovasát, az Aranyosmeggyesi Dacia együttest: Kirner kétszer, Lihet és Bonea pedig egyaránt egyszer volt eredményes. A hétvégén újabb tesztmérkőzést fog játszani a IV. Liga B csoportjának 2. helyén tanyázó együttese: a megyei „másodosztályban” szereplő Pálfalvai Unirea ellen lépnek pályára. Ezt követően, hétfőn Aknasugatagra utaznak a Someşul játékosai nyolc napos edzőtáborba. A Máramaros megyei településen fog „táborozni” az aranyosmeggyesi együttes is, illetve másik két környékbeli csapat, így Nagy István legénységének lehetősége lesz kétnaponta egy–egy felkészülési mérkőzést is játszani a napi két edzés mellett.
Az óvári együttes egyébként két tapasztalt játékossal erősített: a Mikolai Turultól Nichita és Găvruş érkezett a határmenti település csapatához, de ide várják a mikolai Zsigát is. Előbbi kettő pályára lépett a Dacia elleni meccsen is, amelyről Nagy és Horea sérülés miatt hiányzott.
A csapat
Az Aranyosmeggyesi Dacia elleni meccs felállása, Óvári Someşul: Tocaciu – Chiş, Ştef, Botos Dániel, Moroşan, Găvruş, Birţ, ifj. Botos Sándor, Marian, Lihet, Kirner. A második félidőben játszottak még: Coman – Szántó, Bonea, Nichita, Bumb, Száraz.