ERDON Helyi sport hírek

2008.10.21. 14:51

Csalás történt az enduro–bajnokságban?

<p>Az enduro román–bajnokság 2008–as idényének eltörlését kéri több terepmotoros, mivel szerintük csalást történt az ob utolsó futamán, Sepsiszentgyörgyön. Az óvást a címvédő Gyenes „Mani” Emanuel nyújtotta be.</p>

A háromszéki versenyen Mani egyébként sérülten indult. Az egyiptomi vb–futam ötödik napján ugyanis esett, és mint később kiderült, két csigolyája összecsúszott. Mindezek ellenére a szatmári motoros „nyeregbe szállt”, hogy versenyezzen, és megőrizze tavaly megszerzett címét. Azonban az erdőben a vadászok megcserélték a motorosok eligazodására kihelyezett jelzéseket. Így Mani, és az őt követő Kovács Ervin is elvétett egy ellenőrző pontot. Éppen ezért a szatmári kiszállt a versenyből. „Nagyon fájt a hátam, de a hiba miatt értelmetlen lett volna végig menni a versenyen, mert törölték volna az eredményem. Viszont érdekes módon Kovács eredményét nem törölték, bár a szentgyörgyi versenyző végig a nyomomban haladt, tehát ő is elvétette az ellenőrző pontot.

Kovácsot második helyre sorolták, a begyűjtött pontokkal pedig az összetettben is megelőzött, és bajnok lett. Úgy érzem, igazságtalanság történt, ezért óvtuk. Kértük, hogy az egész bajnokságot töröljék, vagy legalább a sepsiszentgyörgyi futam eredményeit töröljék. Kiváncsi vagyok mit dönt majd a román szövetség” – mondta lapunknak Mani. A motoros egyébként a héten még pihen. Ezután megkezdi az edzéseket a 2009–es Dakar–ralira, viszont egyelőre figyelnie kell arra, hogy ne eröltesse meg a hátát. A dél–amerikai verseny előtt pedig még részt fog venni egy hollandiai edzőtáborba, ahol a Vectra Raging Teamnél csapattársa, Frans Verhoeven hívta meg a szatmárnémeti motorost.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!