ERDON Helyi sport hírek

2008.04.05. 14:10

Nehéz az élet a labdarúgó III. Ligában!

<p>&#160;Péntek délután a 25. forduló mérkőzéseit bonyolították le a labdarúgó III. Ligában. Az éllovas Félixfürdői Lotus Szamosújváron szerepelt, a Bihar FC II. és a Belényesi Bihorul CF hazai pályán játszott.</p>

A Bihar FC II. a Motorul pályán fogadta a Nagybányai FC együttesét, amely mindenképpen (egy esetleges osztályozót követően is!) szeretne felkerülni a másodosztályba. Vendégeikkel szemben volt törlesztenivalója Danut Baba edző tanítványainak, mivel az őszi idényben egy fájdalmasan „sima ötöst” kasszíroztak a Zazar-parton, s azt – meg egyéb csaták végeredményeit sem – máig sem tudták kiheverni. Most azonban – ha nem is olyan arányban – sikerült a visszavágás, 2–0-ra nyertek a váradi piros-kékek. Góljaikat Balea és Bán (11-esből) szerezték.

Váratlan döntetlen

A listavezető Félixfürdői Lotus-Luceafarul mindhárom pont megszerzéséért utazott a szamosújvári „főhadiszállású” Kolozsvári Sanatateához, hiszen a Sorin Cigan váradi születésű edző vezetésével egyre jobban formába lendülő Szászrégeni Avântul öt pont hátránnyal immár ott liheg a nyakukon, s így nem engedhetik meg maguknak a pontelhullajtásokat. Azonban nem a Cigan által titkon remélt (hogy veszíteni fog a Lotus) forgatókönyv alapján zajlottak az események: a bihari éllovas végül 1–1 arányú döntetlenre mérkőzött! Góljukat különben Suteu szerezte.

A Belényesi Bihorul CF sérülések és eltiltások tizedelte gárdája a Besztercei Gloria II. személyében kellemetlen ellenfelet fogadott. A cserejátékosokkal megtűzdelt házigazdák egyetlen percre sem adták fel a harcot, bebizonyították, hogy tartalékosan is gólerős gárdájuk van: Bihorul CF–Gloria 2–0, a gólszerzőik M. Rusu és Rat voltak.

III. Liga

A III. Liga 25. fordulójában született eredmények: Nyárádtői Unirea–Máramarossziget ’96 3–2, Kolozsvári Sanatatea–Félixfürdői Lotus 1–1, Marosvásárhelyi Gaz Metan–Mikolai Turul 2–0, Nagyváradi Bihar FC II.–Nagybányai FC 2–0, Szászrégeni Avântul–Dési Unirea 1–0, Szatmárnémeti Some§ul–Szovátai Mobila 0–1, Belényesi Bihorul–Besztercei Gloria II. 2–0, Balázsfalvi Inter–Kolozsvári Universitatea 1919 3–0, Szatmárnémeti Olimpia–Marosvásárhelyi Trans Sil 2–1.

 

Az állás:

         1.       Félixfürdő             25      18      4        3        51–20          58

         2.       Régen                  25      18      1        6        48–18          55

         3.       Nagybánya          25      15      5        5        50–19          50

         4.       Sz. Some§ul       25      15      4        6        43–21          49

         5.       Dési Unirea        25      11      7        7        30–25          40

         6.       Beszterce            25      12      2        11      45–36          38

         7.       Trans-Sil             25      10      8        7        29–21          38

         8.       Gaz Metan           25      11      5        9        40–35          38

         9.       Nyárádtő              25      9        7        9        27–33          34

         10.     Szováta                25      8        9        8        26–35          33

         11.     S[n[tatea              24      9        5        10      35–28          32

         12.     Belényes             25      9        4        12      24–32          31

         13.     Máramarossz    .25      7        4        14      24–40          25

         14.     Mikola                  24      7        3        14      30–48          24

         15.     Bihar FC II.          25      6        6        13      27–31          24

         16.     Sz. Olimpia         25      7        5        13      25–38          23*

         17.     Balázsfalva         25      7        2        16      25–42          23

         18.     Kol. Univ.             25      3        3        19      14–53          12

*A Szatmárnémeti Olimpiától 3 pont levonva.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!