ERDON Helyi hírek

2019.08.09. 09:56

Az építkezés áldozatai: fákat vágnak ki a nagyváradi Strand sétányon

Hétfőn kezdődik a nagyváradi Sztaroveszky (Magheru) úti, a Strand sétányt és a Széchenyi (Traian) parkot összekötő aluljáró építése – emiatt vágnak ki több fát a Strand sétányon.

Hétfőn kezdődik a nagyváradi Sztaroveszky (Magheru) úti, a Strand sétányt és a Széchenyi (Traian) parkot összekötő aluljáró építése – emiatt vágnak ki több fát a Strand sétányon.Huszonhat fát ítéltek kivágásra a kivitelezés érdekében – derült ki a Városháza közleményéből, melynek részleteit már ismertettük. Ebből kiderült az is, hogy a fák kivágására a Környezetvédelmi Ügynökség által kiadott engedély birtokában került/kerül sor. A közlésnek megfelelően csütörtök reggel hozzá is kezdtek a munkához: a kora délutáni órákban azt tapasztalhattuk a helyszínen, hogy ekkorra négy fát már kivágtak, és el is takarították a rönköket, ágakat, leveleket.

A fák kivágását a RER Vest végzi, a helyi rendőrség pedig felügyeli azt, illetve irányítja a forgalmat, ugyanis a nagyobb fák kivágása közben kisebb útlezárások voltak – ilyenekre még lehet is majd számítani. Például csütörtökön, a délelőtti órákban nem lehetett a Baross (Dacia) hídról jobbra fordulni, a Strand sétány (Aleea Ştrandului) felé, ugyanis ott egy nagy fát vágtak ki, melynek pár ága az úttestre esett. Mivel az utca szűk, a nagyobb fák esetében úgy fognak eljárni, hogy először levágják a koronájukat, majd fentről lefele haladva darabolják fel azokat. A fakivágások a jövő héten folytatódnak, miután elkezdik áthelyezni a víz- és csatornavezetékeket; ez utóbbi munkálat a gyalogosforgalmat fogja némileg befolyásolni.

Az új aluljáró a Sztaroveszky (Magheru) utat, a Strand sétányt és Széchenyi (Traian) parkot fogja összekötni, valamint a Baross hidat is szélesíteni fogják, 2X3 sávosra. A munkálatok összköltsége áfa nélkül 14.511.433 lej (mintegy 3.100.00 euró), amit egy EU-s, a 2014–2020-as fejlesztési időszakra vonatkozó alapból fedeznek.

Törő Enikő

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!