Váradi viceposztulátora van a boldoggá avatásnak

A Nagyváradról elszármazó, jelenleg Svájcban élő és tevékenykedő teológust, Nagy Norbertet kérték fel arra az elmúlt év decemberében, hogy legyen az utolsó apostoli királynénk, Zita boldoggáavatási eljárásának magyar ügyekét felelős viceposztulátora.

– Hogyan és miért Önt érte az a megtiszteltetés, hogy a boldoggá avatás magyar vonatkozású ügyeinek támogatójává kérték fel, viceposztulátori minőségben?

– Nagyváradon születtem és jártam iskolába, az Ady Endre Középiskolába. Teológus vagyok, Svájcba a tanulmányaim miatt kerültem ki, 2012 őszén. Még korábban, németországi tanulmányaim alatt kerültem kapcsolatba az akkori viceposztulátorral, aki felkért, hogy egy már meglevő német nyelvű imafüzetet fordítsak le magyarra, ami végül 2016-ban jelent meg Veres András püspök előszavával, aki jelenleg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. Így ismerkedtem meg közelebbről az utolsó magyar királyi pár életútjával.

– Mit tesz egy viceposztulátor? Ki kezdeményezte az eljárást?

– Minden boldoggá vagy szentté avatásnak van egy posztulátora, aki kinevezhet egy, vagy akár több helyettest is. A posztulátor tulajdonképpen az a személy, aki a kivitelezője annak a feladatnak, ami a boldoggá avatási eljárás előkészítését jelenti. Feladata továbbá érvekkel alátámasztani, miért indokolt kérelmezni egy személy boldoggá vagy szentté avatását. Mindig van egy megbízó, amely Zita királyné esetében a Zita Imaliga. Ez egy egyesület, melynek a székhelye Franciaországban található. A konkrét boldoggá avatást azonban kizárólag egy püspök kezdeményezheti, szentszéki engedély kell hozzá. A folyamatnak két szintje van: az egyházmegyei és a római szakasz. Jelenleg az első szinten tart Zita ügye. Az esetek többségében a boldoggá avatás ott indul el, annak az egyházmegyének a területén, ahol az illető élt, illetve elhunyt. Zita Svájcban halt meg, és így jövök úgymond én a képbe, talán mert híd szerepet tudok betölteni nyelvi, kulturális ismerteim miatt Nyugat- és Közép-Kelet-Európa közt. Ebből a megfontolásból kért fel a posztulátor, aki egy franciaországi atya, hogy legyek a helyettese magyar ügyekben.

A boldoggá avatás tehát a franciaországi Le Mans-i egyházmegyében indult el, pontosan tíz évvel ezelőtt a hívek kérésére. Hogy miért egy francia egyházmegyében? Mert ennek a területén található az a bencés apátság, melyhez Zita oblátaként (egyfajta harmadrend) tartozott. Öt évnek kell eltelnie a jelölt halála után ahhoz, hogy elindulhasson a boldoggá avatási eljárás. Ez az idő Zita halála óta bőven eltelt, hiszen 1989-ben halt meg az életszentség hírében. Viszontagságos élete ellenére sohasem panaszkodott a sorsa miatt, hanem derűs és kedves volt, örült az Istentől kapott kegyelmeknek, hálát adott ezekért. Talán ezért is örvendett köztiszteletnek, és fogalmazódott meg vele kapcsolatban a hívekben a boldoggá avatás igénye. Hiszen sugárzó és megrendíthetetlen hite, valamint szívélyes viszonyulása embertársaihoz sokak számára volt példaértékű.

Élete végéig gyászolt

– Milyen házaspár volt Károly és Zita?

– Zita királyné nagyon fiatalon lett özvegy. Minden képen, ami Károly 1922-ben bekövetkezett halála után készült róla, mindig fekete ruhában látható. Komolyan vette a holtomiglan-holtodiglant, és élete végéig gyászolt. A házasságkötésükkor tett fogadalmuk, miszerint „mi azért vagyunk egymás mellett, hogy egymást kölcsönösen a mennybe segítsük” nem csupán egy üres szólam volt számára. Sokan azt gondolják, hogy az uralkodók főleg politikai indíttatású érdekházasságokat kötnek. A család egy része IV. Károlynak is egy másik hitvest szánt, ő viszont, illetve Károly édesanyja ennek ellenállt, és valóban azt akarták, hogy a frigy egy szerelemből fakadó döntés legyen. És így is lett, és a fiatal pár kimondhatatlanul nagy szerelemmel szerette egymást. Szinte nehéz is kimondani, hogy két szentéletű ember, hiszen Károly már boldog, Zitának pedig most zajlik a boldoggá avatási eljárása, ennyire szerethette egymást. Innen is látszik viszont, hogy a szenteket nekünk nem úgy kell elképzelnünk, hogy ők olyan emberek voltak, akik teljesen életidegen módon élték le az életüket. Nem, épp ellenkezőleg, ők az életüket a szó szoros értelmében élték. És éppen azáltal volt az életük teljes, hogy a hitükből élték meg a házasságukat, az uralkodásukat vagy a döntéseiket, melyeket igyekeztek Isten törvényeihez igazítani. Az életszentség azonban nem jelent tökéletességet. Károly és Zita se voltak tökéletesek, hiszen tudjuk, hogy nincs tökéletes, bűn nélküli ember. Az életszentségre azonban, vagyis önmagunk Istennek való teljes átadására lehet és kell is törekedni. Az egyház pedig azért avat boldogokat és szenteket, mert jó az, ha az embernek vannak példaképei, akik valami olyan intenzív módon élték meg a hitüket, ami emberi ésszel talán felfoghatatlan. Zita esetében mindez hűségében, derűjében és szilárd hitében látszik. Az első világháború poklát a hadszíntéren éli át, egyik napról a másikra császár- és királynéból földönfutóvá válik, férjét, Károly királyt egy betegség idejekorán elragadja mellőle, a második világháború alatt gyűjtést szervez, hogy a frontra gyógyszereket és kötszereket küldhessen. A megpróbáltatások sorát még sokáig lehetne folytatni. Istenbe vetett hite segítette át ezeken a retteneteken, amiért Zita élete végéig hálás volt a Mindenhatónak.

– Hogy kezelték úgymond azt a tényt, hogy ők voltak Magyarország királya és királynéja?

– Károly és Zita úgy tekintettek arra a kegyelmi pillanatra, hogy ők Magyarország apostoli királyává és királynéjává lehettek, mint amely állapot nemcsak előjogokkal vagy hatalommal párosul, hanem van ennek egy nagyon mély, teológiai üzenete is. Beállni az ezeréves Magyar Királyság uralkodóinak sorába, akik közt Szent Istvántól kezdve több szentéletű király is volt, nem egy könnyű feladat, ők mégis úgy tekintettek erre, mint egy szolgálatra. Uralkodásukat sokkal inkább küldetésnek tekintették. Konkrétan trónra lépésük napjától azon fáradoztak, hogy népeiket minél hamarabb kivezessék az első világháború borzalmaiból, és Európa népei ismét békében élhessenek. Sajnos ezen törekvések csak részben bizonyultak sikeresnek.

– Mi történt Károly halála után?

– IV. Károly Funchalban 34 évesen tüdőgyulladásban meghalt. A család nyomorban élt, és Madeira szigetét el kellett hagyniuk. Néhány évig Spanyolországban éltek, majd Belgiumba költöztek, ahol a gyermekek egyetemre jártak. Amikor Belgiumot a német csapatok megszállták, a menekülés kálváriája újra elkezdődött: Franciaország után ismét Spanyolország és Portugália, majd New York, és végül a kanadai Quebec következett. A második világháborút követően a család visszatért Európába. Zita végül Svájcban telepedett le. Ausztriába nem mehetett vissza, hiszen amikor lemondtak a trónról, akkor ez azzal járt, hogy többé nem léphették át az osztrák államhatárt. Majd csak a nyolcvanas évek elején, élete utolsó éveiben adatott meg a közel 90 éves Zitának, az egykori császárnénak, hogy újra Ausztria földjére léphessen. Ennek előzménye egy édesanya számára felfoghatatlan esemény: amikor az egyik lánya meghalt, és Tirolban temették el, az osztrák hatóságok nem engedték meg neki, hogy a lánya temetésén részt vegyen. Ez a szigor aztán a későbbiekben enyhült, annak köszönhetően, hogy fia, Ottó ő maga is kinyilatkoztatta, nem tart igényt a trónra.

A hétköznapokban

– Hogyan élt a hétköznapokban az özvegy Zita királyné?

– Zita egy nagyon diszkrét nő volt, olyan, mint egy tiszta tekintetű nagymama. Természetesen sokan tudták róla, hogy ő a császárné, de aztán amikor meglátták – ő ugye egy alacsony teremtés volt, aki mindig fekete ruhában járt, egy kis retiküllel –, szinte nem jött nekik, hogy ezt elhiggyék. 1962-től élete végéig egy svájci kisvárosban élt, egy egyszerű házban, és egy nagyon egyszerű életformát választott magának. Személyesen hozta el gyermekeit vagy unokáit az iskolából, gyakran járt kolostorokba, visszavonulni, imádkozni, böjtölni. Gyakran vett részt lelkigyakorlatokon. Azt is el kell mondani róla, hogy nagyon aktív életet élt. A harmincas években, illetve a negyvenes évek elején, fiával, Ottóval együtt, morálisan támogatták a náciellenes törekvéseket, majd a második világháború befejezésekor azért lobbiztak, sajnos sikertelenül, hogy Magyarországot ne a keleti tömb országaihoz sorolják, és ne kerüljön szovjet befolyás alá. Tették ezeket mély keresztény meggyőződésből, anélkül, hogy kettős mércével mértek volna. Mindkét totalitárius rendszert, kompromisszumok nélkül elutasítottak. Zita nagyon sokat levelezett. Fáradhatatlanul írta családi, hitéleti és társadalmi témájú leveleit. A Szentszékkel is kapcsolatban állt, pápákkal levelezett, és nagyon jóban volt például Mindszenty bíborossal. Szoros kapcsolatban álltak egymással, és találkoztak is, miután a bíboros 1971-ben elhagyhatta Magyarországot, valamint a kényszerlakhelyéül szolgáló amerikai nagykövetséget és nyugati száműzetésbe vonult.

– Amikor 1989-ben elhunyt Zita királyné, mennyire számított ez vezető hírnek a korabeli médiákban?

– Ez egy jelentős hír volt, hiszen Zita királyné mégiscsak egy korszak utolsó jelképének számított. Ő volt az utolsó, akit Bécsben császári tompával temettek el. Egy olyan személyiség volt, aki számára a politika közjó szolgálata nem szakma volt, hanem szolgálat, amely a társadalmi igazságosság kérdésével mindig nagyon összefonódott. Ezt bizonyítják a világháborúk alatt kifejtett karitatív és szociális tevékenységei is. Míg mások felé nagylelkű és segítőkész volt, magával szemben inkább szigorú és mértéktartó. Svájcban nyilván megtehette volna például hogy sofőrrel és drága autón utazzon, de ő szépen felült a vonat másodosztályára. Mindenkihez volt egy-két kedves szava, ahol járt, és igyekezett támogatni a rászorultakat.

– Hol tart jelenleg a boldoggá avatás folyamata, mikorra várható konkrét eredmény?

– Mint említettem, tíz éve indult el az egyházmegyei szakasz, de nem tudjuk időben behatárolni, hogy ez meddig fog tartani. Ami most konkrétan feladatunk, Zitának a mindenféle, Magyarországon fennmaradt írásainak, levelezéseinek a felkutatása, melyek hozzáférhetőek, hogy minél teljesebb képet kapjuk életéről és arról, miként élte meg hitét a mindennapokban. Ezért szorosan együttműködni szándékozunk például a Károly Imaligával, de ugyanakkor a Mindszenty Alapítvánnyal, valamint a Habsburg családnak a Magyarországon élő tagjaival is. Fontos, hogy erőforrásainkat megosszuk, erőinket összefogjuk és kiegészítsük egymás törekvéseit.

– Azt egyébként lehet tudni, hogy mikor járt utoljára Magyarországon Zita királyné?

– IV. Károly kétszer tért vissza Magyarországra 1921-ben. Az első alkalommal Zita nem kísérte el a királyt, de a második alkalommal viszont igen. Ennek a második visszatérési kísérletnek sajnos volt egy tragikus epizódja is. Budaörs mellett a legitimista és a kormányerők tűzharcba keveredtek egymással, aminek halálos áldozata is volt. Amikor a veszteségeket a királyi párnak jelentették, a király azonnal a tűzszünet mellett döntött. Nem tudták elviselni, hogy magyar katonák egymás életét oltsák ki. Innen is látszik az, amit már korábban is említettem: számukra az uralkodás szolgálatot és a nemzet felemelkedését, nem pedig annak pusztítását jelentette. A sikertelen visszatérési kísérletek után a királyi pár már vázolt kálváriája kezdődött el. Károly Madeirán halt meg fél évre rá, hogy végleg elhagyták Magyarországot. Zita sem térhetett többé vissza, sem a második világháborút megelőző, sem az azt követő évtizedekben.

– Beszélt-e Zita magyarul?

– Zita valamelyest beszélt magyarul. Miután ugyanis Ferenc Ferdinánd főherceget 1914-ben Szarajevóban meggyilkolták, Károly és Zita készültek az uralkodásra, és ezért magyarul is megtanultak. Talán valamikor a hetvenes években készítettek vele egy életútinterjút német nyelven. Érdemes belehallgatni, mert amikor magyar helységnevekről van szó, például Budapest vagy Újvidék, akkor ezeket a neveket mindig tökéletes magyarsággal ejti ki. Egészen tiszta, szép magyarsággal.

LITURGIKUS EMLÉKNAP

– Tudható-e, hogy miután megtörténik a boldoggá avatás, mikor lesz a liturgikus emléknapja Zita királynénak? – kérdeztük Nagy Norberttől.

– Károly boldoggá avatása 2004-ben történt, ami Szent II. János Pál pápa utolsó ilyen jellegű ceremóniája volt Rómában. A boldogok és szentek esetében az ünnepük a liturgikus naptárban legtöbbször a haláluk napja, melyre úgy szoktunk tekinteni, mint a mennyei születésnapjukra. Károly esetében viszont, ettől a hagyománytól eltérve, a pápa a Zitával való házasságkötésük napját, október 21-ét jelölte ki Boldog IV. Károly emléknapjává. Ennek legalább kettős üzenete van. Az egyik, hogy egy szent életű házaspárról van szó, akik, ahogy megfogadták a házasságkötésük pillanatában, egymást segítették a mennyországba. Már ekkor sokakban megvolt az a remény, hogy egyszer majd nemcsak Károlyt, hanem Zitát is a boldogok sorában tudhatjuk, és akkor közösen ünnepelhetjük mindkettejük emléknapját október 21-én. A másik üzenet épp ebből a megfontolásból fakad: bár azt mondtam, hogy Zita királyné egy letűnt korszak utolsó képviselője volt, mégis olyan értékeket képviselt és élt meg, melyek kortól függetlenek. Egy olyan világban, amelyben pont a házasság intézményét éri megannyi támadás, fontos nekünk, keresztényeknek, hogy olyan példaképeink legyenek, akik utat tudnak mutatni, életükkel és hűségükkel példát adnak a keresztény házasság időtlen értékére nézve. Zita, akárcsak Boldog IV. Károly, átadta magát az isteni kegyelemnek, és hitét 1989-ben bekövetkezett haláláig nemcsak megtartotta, hanem a mindennapokban mások számára is példamutató módon élte. Számunkra különös ajándéka lenne az Úrnak, ha megadná, hogy első királyunk, Szent István hitveséhez, Boldog Gizellához hasonlóan egykoron Zitát is, utolsó apostoli királynénkat, a boldogok sorában tisztelhessük.

Ciucur Losonczi Antonius