„Nem lehet, hogy utolsók maradjunk Európában”

Egy nemrég megjelent cikk kapcsán kerestük fel dr. Carmen Pantiş aneszteziológust, a megyei Orvoskamara vezetőjét, s a szervátültetési program Bihar megyeri koordinátorát. Megkértük, mondja el a véleményét a történtekről, s arról, hogy miben látja a megoldást.

– Azok után, amit a helyi sajtóban olvashattak arról, hogy a szervátültetési programot korrupt személyek vezetik, valószínű, hogy sokaknak elment a kedve attól, hogy ilyesmiben részt vegyenek…

– Így van, ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy egyetlen ember esetében indítottak ankétot, s az, hogy a teljes rendszer korrupt lenne, nem nyert bizonyítást. Arşinel esetéről is csak annyit tudni, hogy idős emberként szervátültetésben részesült. Amit biztosan tudok, az az, hogy ami tíz éve zajlik itt a megyében a szervátültetés terén, az teljesen korrekt. Fontos tudni, hogy mi itt azért felelünk, hogy azonosítsuk a potenciális donorokat, de nem vagyunk szervátültetési központ. Nem mi döntjük el, hogy ki kapja majd meg a szerveket, erre nincs rálátásunk.

– Elképzelhetőnek találja, hogy szubjektív módon dől el, ki kap meg egy bizonyos szervet, mondjuk annak alapján, hogy mennyit tud fizetni, s nem egy orvosi szempontok szerint összeállított lista szerint?

– Én annyit tudok, hogy igyekeznek a rászorulóhoz korban minél közelebb álló donortól származó szerveket felhasználni; vannak orvosi szempontok, amelyeket nem lehet megkerülni – vércsoport, antigének összeillése – s aki a legkompatibilisabb, az kapja meg például a donor veséjét. Vagy például ha egy akkut májelégtelenség alakul ki egy fiatal páciensnél, aki a Fundeni-i klinikára van beutalva, akkor, ha adódik egy fiataltól származó szerv, ő élvez elsőbbséget. De az az igazság, hogy nincsenek erről bővebb információim.

Csodában reménykedtek

– Arról is szó esett, hogy Romániában egyesek nem akarták, hogy a szervátültetési programmal csatlakozzunk az uniós Eurotransplant rendszerhez, mely bizonyos átláthatóságot tett volna szükségessé nálunk is…

– Az Eurotransplant egy civil szervezet, mely nyolc országban működik. Az lenne a feltétele annak, hogy csatlakozzunk, hogy legalább tizenöt donor jusson egymillió lakosra. A mi esetünkben 2013 volt a „csúcs”, de akkor sem léptük túl az egymillió lakosra jutó hét donort. Utána pedig csak romlott a helyzet, tavaly ez a szám már csak négy volt. Tavaly egyébként itt Nagyváradon is aggasztó méreteket öltött a visszautasítások száma: a 22 potenciális szervdonor közül tizennégynek a családja kategorikusan visszautasította, s így az egész év során mindössze nyolc donorunk volt, miközben egy évvel korábban tizenöten voltak.

– Gondolja, hogy a rendszerrel szembeni bizalmatlanság miatt?

– Nagyon érdekes, de egyetlen család sem indokolta meg, hogy miért. De a tizennégy eset közül közül négyben a hozzátartozók nem hittek az agyhalál fogalmában, egy csodában reménykedtek, holott ebből az állapotból nincs visszaút. Nagy különbség van a kóma és az agyhalál között. Míg a kómában lévő személy esetében kimutathatóak az agyhullámok, az agyhalál állapotában az agy halott, s bár a szívműködést és a légzést gépekkel fent lehet még tartani, az agysejtek elbomlanak, végül folyékonnyá válnak. Ha az agy, mondjuk egy baleset, vagy egy nagyméretű agyvérzés miatt sokáig oxigén nélkül marad, a működése leáll, s tizenkét-huszonnégy órán belül ödémás lesz, azaz megduzzad és teljesen elzárja azokat a vérereket, melyek táplálnák. A károsodás végérvényes. De ugyanez történhet a súlyos infarktus esetén is.

„Bátorítani szeretném őket”

– Ezek szerint azok a történetek, miszerint az agyhalál állapotában lévő emberek sírnak, amikor kiveszik a szerveiket, nem felelnek meg a valóságnak…

– Nem, ilyeneket olyan emberek írhattak, akik soha nem voltak egy intenzív terápiás osztályon és nem is értik a dolgokat. Az agyhalál állapotában lévőknél a szaruhártya kiszárad, a szem nem termel könnyeket. Ha az agyhalál állapotában lévőt nem intubálják és nem helyezik nagyon gyorsan gépekre, melyek a szívműködést és a légzést fenntartják, akkor a test is meghal, s a szerveket nem lehet többé felhasználni.

– Mit szeretne üzenni azoknak, akik elbizonytalanodtak az utóbbi időben történtek miatt?

– Az elmúlt évek során megbizonyosodtam a Bihar megyeiek jóságáról és önfeláldozó készségéről. Bátorítani szeretném őket, hogy amennyiben, Isten ments, olyan helyzetbe kerülnek, hogy dönthetnek egy hozzátartozójuk, közeli rokonuk esetében, akkor támogassák a szervek felhasználását. Bár megtörténtek bizonyos dolgok, bízom benne, hogy ezek a jövőben nem ismétlődnek meg. Tény, hogy sok ember kapott új életet a szervátültetéseknek köszönhetően és mindannyian közülük imádkoznak a donorért és a családjáért. Tudok róla, hogy Kolozsváron és Bukarestben fiatal, elkötelezett orvoscsapatok végzik a transzplantációkat, hiba lenne azt gondolni, hogy az egész rendszer korrupt. Nem lehet, hogy utolsók maradjunk Európában, kell hogy legyen remény számunkra is.

– Gondolja, hogy ha egy átlátható rendszer szerint születnének döntések a szervek sorsáról, akkor az embereknek nagyobb bizalmuk lenne mindehhez?

– Biztos vagyok benne, de sajnos nem vagyok döntéshozó ebben.

Neumann Andrea