ERDON Helyi hírek

2018.01.28. 18:32

A szakszervezet megtervezettséget feltételez

Az élelmiszer-ipari szakszervezet szerint a német tulajdonosok előre eltervezték a váradi cukorgyár bezárását, amit annak ellenére véghez is vittek, hogy a termelők szövetsége megmentette volna azt.

Az élelmiszer-ipari szakszervezet szerint a német tulajdonosok előre eltervezték a váradi cukorgyár bezárását, amit annak ellenére véghez is vittek, hogy a termelők szövetsége megmentette volna azt.„A privatizálásig a romániai cukorgyárak meghatározott mennyiségeket termeltek, amelyik nem tudta hozni a megtervezett szintet, a különbséget átvette egy másik gyár. Ám miután a váradi gyárra rátették a kezüket a német tulajdonosok, a rájuk eső részt eladták, attól kezdve veszteséget termeltek. A cukorrépát termelők szerették volna megmenteni a gyárat a bezárástól, érdekeltek lévén a további működtetésében, de a Pfeifer & Langen konszern vezetői nem voltak partnerek ebben, amiből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy már eldöntötték: lakat kerül a gyárkapura”, nyilatkozta egy sajtótájékoztatón Dragoș Frumosu, az élelmiszer-ipari szakszervezetek szövetségének (FSIA) elnöke. A váradi cukorgyár szakszervezeti vezetője, Horia Ursu szerint az intézményben 200 alkalmazott van, akiket több lépcsőben bocsátanak el, az elsőket március 5-én és 6-án. Ugyanakkor 7500 hektárt megművelő 90 cukorrépa-termelő marad felvevő piac nélkül, hiszen a régióban nincs másik gyár, a hosszabb távú szállítás pedig túl sok költséggel járna. A FSIA elnöke azt is tudatta, hogy a piaci szint feletti kamattal megterhelt 200 millió eurós bankkölcsönnel is nehezítették a gyár sorsát. A szakszervezeti vezetők a környezetvédelmi és a pénzügyminisztérium részéről is ellenőrzést sürgetnek a váradi gyárban történtek kivizsgálására, továbbá szeretnék, ha az állami vagyon adminisztrálásával megbízott hatóság (AAAS) utána nézne, hogy betartották-e a magánosításkor a szerződésbe foglaltakat.

Elbocsátás

Dragoș Frumosu mintegy „érdekességként” említette, hogy a váradi polgármesteri hivatal máris tervbe vette a gyár területének megvásárlását, de azt is, hogy az AAAS nem adott válaszokat a FSIA-nak a magánosításra vonatkozó kérdésekre. A Területi Munkafelügyelőség (ITM) igazgatója, Marius Rotar megerősítette az elbocsátásokról szóló információt, hozzátéve, hogy az alkalmazottak végkielégítést fognak kapni, a régiségük alapján kiszámolva. Akik 10 évig terjedő régiséggel rendelkeznek, azok 6 fizetést kapnak egyben, a 10 és 20 év közöttiek 8 fizetésnyit, a 20 év felettiek 10 fizetésnyit. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Pfeifer & Langen veszteségességre hivatkozva döntött a váradi cukorgyár bezárása mellett, a 2016-os évre 30 millió lejes veszteséget jelentve. A Diamant és Cristal márkanevű termékeket előállító gyár megmentése érdekében a napokban Petre Daea mezőgazdasági miniszter is érdeklődést mutatott, bejelentése szerint mind a tulajdonosokkal, mind a termelőkkel kapcsolatba lépett, de a megegyezés esélyét nem részletezte.

Rencz Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!