ERDON Helyi hírek

2017.10.18. 18:49

Egymillió csillag a nélkülözőkért Váradon is

Kedden kora este Várad főterén a csillagok nem az égen, hanem a földön „gyúltak ki”, ugyanis október 17-én, a szegénység elleni küzdelem világnapján a római és görögkatolikus Caritas szervezet közös imával és mécsesgyújtással hívta fel a lakosság figyelmét a nélkülözők megsegítésére.

Kedden kora este Várad főterén a csillagok nem az égen, hanem a földön „gyúltak ki”, ugyanis október 17-én, a szegénység elleni küzdelem világnapján a római és görögkatolikus Caritas szervezet közös imával és mécsesgyújtással hívta fel a lakosság figyelmét a nélkülözők megsegítésére.Az Egymillió csillag – Együtt a nélkülözőkért elnevezésű eseményen úgy a Caritas Catolica, mind a görög katolikus Caritas Eparhial önkéntesei részt vettek, a Szent László-téren mécsesekből megalkották a szervezet logóját, de egy-egy pohár forró teával is kínálták az eseményre érkezőket, szórólapok által pedig a Volo önkéntes programot ismertették. A rendezvényt Európa több országában is megszervezik, Bihar megyében Nagyvárad mellett Belényesen is sor került a megmozdulásra. Az eseményen adományozási lehetőség is volt, az emberek elhelyezhették a mécseseket, amelyek a helyszínen rendelkezésre álltak. Felszólalt Böcskei László megyés püspök, Virgil Bercea görögkatolikus püspök, Pásztor Sándor megyei tanácselnök, és Arina Moș, a Nagyváradi Szociális és Közösségi Ügyek Hivatalának (ASCO) igazgatója, valmint több egyházi és civil személy is részt vett a közös imádkozásban.

A tettek számítanak

Virgil Bercea görögkatolikus püspök beszédében kiemelte: a szegénység nem ismer nemzetiségi, felekezeti hovatartozást, a fizikai és lelki szegények egyaránt nélkülöznek. A pénz, az anyagi adomány nem minden, sokszor egy jó szó, a rászoruló emberek meghallgatása ugyanolyan súllyal bírhat. A gyertyagyújtás, bár nem változtatunk meg nagy dolgokat vele, mégis fontos, hiszen általa saját időnkből áldozunk fel néhány pillanatot egy jó cél érdekében.

Böcskei László megyés püspök felhívta a figyelmet arra, hogy a szimbolikus gyertyagyújtás tettekhez kell vezessen, hiszen a tettek számítanak igazán. A gyertyafény a szolidaritás jele, olyan üzenet, amely mindenkihez személyesen szól, rávilágítva a szomrú igazságra. Feladatunk a segítség, egy olyan világ megteremtése, ahol az emberi méltóság számít, és ahol mindenki biztonságban érezheti magát, hangsúlyozta.

Pásztor Sándor az eseményt támogató Bihar Megyei Tanács képviseletében ugyancsak kiemelte azt, hogy tudatosítani kell a szegénység problémáját, a Caritas által szervezett alkalom ezt a célt szolgálta. Arina Moș, az ASCO igazgatója elmondta: együtt képesek vagyunk változásokat előidézni, és bár teljes egészében nem tudjuk felszámolni a szegénységet, fontos az, hogy ne menjünk el közömbösen a nélkülöző emberek mellett.

Az eseményen az ima mellett énekek is felhangzottak, fellépett Kozma Emma, Geambaşu Izabella és Ovidiu Lazăr. A Szeretet himnusza mellett más, alkalomhoz illő énekek is felhangzottak, az embertársainkra való odafigyelésre szólítva fel. Az esemény a két egyházi elöljáró áldásával zárult.

János Piroska

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!