ERDON Helyi hírek

2017.07.06. 12:10

Prahovai szúnyogirtók Váradon

A cég képviselője kérdéseinkre a helyszínen elmondta: a nyár folyamán 4, legfeljebb 5 nap fognak tevékenykedni.

A cég képviselője kérdéseinkre a helyszínen elmondta: a nyár folyamán 4, legfeljebb 5 nap fognak tevékenykedni.Felsorakoztak, mint a katonák, beálltak fotóhoz az újságíróknak, aztán elindultak irtani: szerda este a városháza elől tíz autóval, és vagy négyszer annyi emberrel vonult ki a szúnyogok és egyéb rovarok ellen a Coral Impex. Ez a prahovai cég végzi ugyanis az ilyen munkálatot Váradon, és ez volt az első alkalom, hogy munkához láttak. Túl sok nem is lesz azonban. Mint a cég képviselője kérdéseinkre a helyszínen elmondta, a nyár folyamán 4, legfeljebb 5 nap fognak tevékenykedni. Mást azonban nem akart elárulni, holott nyilvános információkról kérdeztük: azt sem mondta meg, milyen anyagokkal irtanak, ("törvényesen engedélyezettekkel" - fogalmazott helyette), és azt sem, mennyiért ("a szerződésben rögzített összegért, ami nem tudom, mennyi, tényleg nem"), és azt sem, egyáltalán mennyit tart egy-egy ilyen akció ("nem tudom, pár órát, de nem tudnám megmondani"). Állítólagos tájékozatlansága miatt megkérdeztük, egyáltalán végzett-e már ilyen munkét ez a cég. Válasza szerint igen, de más városokban. Kijött az induláshoz Florin Birta polgármester is, aki egyeztetett a vállalkozás képviselőivel, és elmondta: első alkalommal főleg Körös és a Pece partjain, valamint Szőlősön, a Facliei utca környékén akcióznak kiemeltebben, ám a csapatok a város összes pontjára eljutnak, mind a 4-5 alkalommal.

Szeghalmi Örs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!