ERDON Helyi hírek

2016.08.01. 12:56

Kevés líceumi helyet töltöttek be

Közel hatszáz líceumi hely maradt betöltetlenül Bihar megyében a második számítógépes elosztás után. A szeptemberi elosztás az utolsó lehetőség azok számára, akik eddig kimaradtak.

Közel hatszáz líceumi hely maradt betöltetlenül Bihar megyében a második számítógépes elosztás után. A szeptemberi elosztás az utolsó lehetőség azok számára, akik eddig kimaradtak.

Az első, július 19-i számítógépes elosztást követően 601 líceumi hely maradt betöltetlenül Bihar megyében, a második, múltheti elosztást követően pedig 594-re csökkent a szabad helyek száma a kilencedik osztályokban, azaz mindössze hét helyet töltöttek be. Ennek az a magyarázata, tudatta Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes, hogy a második, július 28-i elosztáson csak azok a nyolcadikot végzettek vehettek részt, akik túl kevés opciót töltöttek ki, ezért nem jutott hely számukra az első elosztás nyomán. Azok, akik valamilyen oknál fogva nem vettek részt az országos felmérőn – például pótvizsgázniuk kellett – ezen az elosztáson nem vehettek részt, számukra a következő – és egyben utolsó – lehetőség a harmadik elosztás, mely szeptember elsején és másodikán zajlik. Ehhez ugyanúgy ki kell tölteniük az opciók listáját, akárcsak az első elosztáson részt vevő diákok, de a listán persze már csak a megmaradt helyek szerepelnek. A teendőkről részletesebben annak az iskolának a titkárságán tudják őket tájékoztatni, ahol elvégezték a nyolc osztályt.

Bírságot kaphatnak

„A kilencedik osztály kötelező, tehát akik eddig nem vettek részt az elosztásokon, most mindenképp tegyék meg, ellenkező esetben a szülő akár bírságot is kaphat” – hívta fel a figyelmet a főtanfelügyelő helyettes. Szakiskolába is fel lehet még iratkozni, a szakiskolai szabadon maradt helyek számát az elkövetkezendőkben teszik majd közzé, a harmadik számítógépes elosztás ezek esetében is szeptember elsején és másodikán lesz.

Bihar megyében amúgy több mint négyszáz azoknak a diákoknak a száma, akik pótvizsgák miatt nem vettek részt az első számítógépes elosztáson. Kérdésünkre, hogy tavalyhoz képest van-e lényeges változás a betöltetlen helyek számát illetően, Novac-Iuhas Alin Florin Bihar megyei főtanfelügyelő elmondta: tudvalévő, hogy évről évre kevesebben végzik el a nyolcadikot, tavalyhoz képest az idén eleve tizenöt osztállyal kevesebb indult. Egyelőre nem tudni, hogy további osztályok szűnnek-e meg, ez a harmadik elosztást követően derül majd ki.

Ami pedig a líceumi betöltetlen helyeket illeti: a legtöbb, szám szerint 46 szabad hely a Constantin Brâncuşi Műszaki Kollégium román tagozatú építőipari osztályaiban maradt, ezt követi a Berettyószéplaki 1. sz. Műszaki Líceum mechanika osztálya, ahol 32 a betöltetlen helyek száma, szintén román tagozaton. A betöltetlen helyekkel kapcsolatos részletes információk az admitere.edu.ro címen találhatók.

Szabad helyek

Magyar tannyelvű osztályokban is maradtak betöltetlen helyek: például az Érmihályfalvi Mezőgazdasági Kollégium magyar nyelvű természettudományi osztályában 15 helyre várnak még jelentkezőket, a Mihai Eminescu Főgimnázium filológia osztályában öt, természettudományok szakon pedig nyolc hely még betöltetlen, van még tíz szabad hely a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium műszaki osztályában (villamosság szak), a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum közgazdasági osztályában tizenhat, a turizmus és közélelmezés szakon pedig öt a szabad helyek száma, az Ady Endre Középiskola társadalomtudományi osztályában 23 hely még betöltetlen, a székelyhídi Petőfi Sándor Líceumban összesen 53 szabad hely van még magyar osztályokban. A nagyváradi Friedrich Schiller líceum német tannyelvű matematika-informatika osztályában tizenegy szabad hely van még.

Neumann Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!