ERDON Helyi hírek

2016.08.26. 10:41

Felüljárók: szeptemberben lesznek kész

Jóval határidő előtt meglehetnek azok a felüljárók Váradon, amelyek a körgyűrű fölött ívelnek át. A CNADR illetékese mondott részleteket erről.

Jóval határidő előtt meglehetnek azok a felüljárók Váradon, amelyek a körgyűrű fölött ívelnek át. A CNADR illetékese mondott részleteket erről.

Jövő hónap végén adják át a forgalomnak a nagyváradi körgyűrő fölötti két felüljárót. A Ciheiului és a Nojoridului utcák térségében épülő két objektumot az országot útkezelő, a CNADR építteti, és elvileg novemberre kell készen lenniük a munkálatoknak. Octavian Balog, a hivatal Bihar megyei részlegének vezetője azonban azt mondja, már a vége felé tartanak. A prefektus érdeklődésére adott válaszában azt tudatta, hogy 90%-on járnak a kivitelezéssel. Az útburkolati jelzések felfestésére és táblák kihelyezésére kell még szerződni – tette hozzá.

A Ciheiului utca térségében a kivitelező a Porr Construct (amely például a reptér korszerűsítését is végezte), ott a 484 méteres felüljáró TVA nélkül 19 millió lejbe kerül. A Nojoridului utca mellett lévő pedig 691 méteres, ezen a bukaresti Freyrom és a váradi Procons cégek társulása dolgozik, a beruházás értéke TVA nélkül 14 millió lej. A fejlesztések nagy részét az EU támogatja anyagilag, vissza nem térítendő támogatások formájában.

Szeghalmi Örs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!