Elhunyt Varga Vilmos színművész

Életének nyolcvannegyedik, színészi pályafutásának ötvenkilencedik évében a Lucifert játszó színész megtért az ő Teremtő Urához, ahhoz az Úrhoz, akinek máskor a hangját is megszólaltatta.

1957-ben ült fel Theszpisz szekerére, mely előbb Temesvárra, majd Nagyváradra röpítette. Erősen tartva a gyeplőt, bejárta egész Erdélyt, a legfényesebb színházaktól, eldugott kis falvak templomjaiig hirdetve a megtartó igét, az életbe, az élet szépségébe vetett hitét. Szekerével eljutott fél Magyarországon, Németországon, Svédországon át egészen Párizsig. Megszállott hittel zengte Ady Endre, Francois Villon és erdélyi költők „maszek balladáit” szerte a világban. Közben itthon szerepek sokaságával ajándékozta meg szeretett közönségét.

A világ és a magyar drámairodalom legszebb szerepeinek köntösét öltötte magára Val Xaviertől (Orpheusz alászáll) Szakáll Daniig (A bosszúálló kapus). Felsorolni is lehetetlen a sok-sok szerepet, de legtöbbjük megmarad emlékezetünkben, Lucifertől (Az ember tragédiája) Dömdödömig (A hétfejű tündér). A lexikon szerint színészi játékát a világos dikció, egyénien tagolt szövegmondás, plasztikus játék jellemezte. Mi tudjuk, hogy sokkal több volt ennél. Életlátásának, élettapasztalatának, tudásának, emberismeretének, különleges humorának lecsapódása, esszenciája. Élete volt a színház, utolsó erejéig nem tudott elszakadni tőle. Az utolsó pillanatig volt mondanivalója közönsége számára, aki hálájával, szeretetével köszönte meg ügybuzgóságát.

Mert nemcsak színészi mivoltában remekelt éveken át a nagyérdemű előtt, de rendezőként is, a Ványa bácsitól a Vidám siratóig. Mindent tudott a színházról. Tudását, emlékeit három könyvben hagyta ránk s utódaira. Mindig rajta tartotta tekintetét és kezét színházi életünk pulzusán, amit Színházi Noteszlap címmel közölt időről időre a Bihari Naplóban. Sokoldalú színházi tevékenysége végére tett most pontot a Nagy Rendező.

„Csak mi lényege…”

Az Alkotó megpihent ugyan, de tudjuk, a gép tovább forog, mi, Thália jelenlegi napszámosai, szeretettel, hálával adózunk emlékének. Nagy űrt hagyott maga után, azt az űrt, amit hatvan évig betöltött, nehéz pótolni. Nem is lehet, hiszen Varga Vilmos csak egy volt a maga egyéniségével. Alakja, mozdulatai, gesztusai, még sokáig fognak élni bennünk, hangja még sokáig fog csengeni fülünkben. Szeretettel, hálával, kegyelettel fogjuk őrizni emlékét, ki sohasem adott mást, „csak mi lényege”.

Kedves Vilmos! „A nagy ég áldása rajtad!” Az Angyalok Karában énekelsz immár: „Győztél felettem, mert ez végzetem, / Hogy harcaimban bukjam szüntelen, / De új erővel felkeljek megint. / Te anyagot szültél, én tért nyerék, / Az élet mellett ott van a halál, / A boldogságnál a lehangolás, / A fénynél árnyék, kétség és remény. / Ott állok, látod, hol te, mindenütt…” (Madách Imre)

Nyugodj békében!

A Szigligeti Színház vezetősége, egész tagsága, a színészkollégák nevében: Hajdu Géza