Emlékművet állítanának a civil áldozatoknak

A Tanoda Egyesület és a Várad-Velencei Református Egyházközség a II.világháború váradi civil áldozatai iránti főhajtásra hívott minden emlékezni vágyót a várba. A résztvevők ezután közösen átmentek arra a térre, ahová a velenceiek egy emlékművet terveznek.

Az apropót az adta, hogy hetvenegy esztendeje, vagyis 1945-ben május 8-án, éjfélelőtt írták alá a hitleri Németország hadserege, a Wehrmacht feltétel nélküli megadásáról szóló nyilatkozatot, s ezzel az európai hadszíntéren véget ért a második világháború. Közép-európai idő szerint 23.01 órakor lépett életbe, viszont ekkor a Szovjetunióban már május 9-e volt, így Európa egyes országaiban május 8-án, máshol pedig 9-én ünneplik a második világháború befejeződésének emléknapját,Romániában utóbbi dátumot tartják számon a Győzelem napjaként.

A hétfő délutáni, a második világháború nagyváradi civil áldozatai előtti főhajtás(melynek kezdeményezői dr. Földes Béla főorvos, a várad-velencei református egyházközség és érdek-képviseleti körzet, valamint a Tanoda Egyesület voltak) a vár volt katonai adminisztrációs épülete (I) második emeletén kezdődött, ahol a közelmúltban székhelyet kapott más civil szervezetekkel egyetemben a Tanoda Egyesület is.

Felvezetésképpen az érdeklődők megtekinthették a második világháborús kiállítást. Kecse Gabriella egyesületi elnök úgy fogalmazott: csak úgy határozhatjuk meg pontosan hogy hova tartunk, ha nem felejtjük el azt, hogy honnan jöttünk, hiszen az jelenti a legnagyobb veszélyt, ha „a hó már befedte az általunk hagyott lábnyomokat is”. Hangsúlyozva azt, hogy nem tekinti magát hadtörténésznek, de lokálpatriótaként fontosnak tartja, hogy a város múltjára emlékezzen, arra hívta fel a figyelmet, hogy a szövetséges légierő 1944. június 2. és szeptember 19. között bonyolította legnagyobb hadműveletét, Frantic fedőnévvel, Váradon pedig két szakaszban, június 2-án és szeptember 6-án zajlottak a szőnyegbombázások. 1944 áprilisában a gyermekek kikapták a vakációt- mely aztán egy évig tartott-, a lakosságot pedig légvédelmi intézkedésként arra kötelezték, hogy légópincéket alakítsanak ki, ahova a bombázásokkor menekülhetnek. Ezek másfél méter mélyek és két méter szélesek voltak, deszkával lefedve, mely azonban kevés védelmet nyújtott a repeszektől. A korabeli tudósítások és Jósa Piroska üzemorvos, helytörténész szerint az első, június 2-i szőnyegbombázásnak előbb 84 áldozata volt, majd 105-re nőtt ezek száma. 159 ház teljesen lakhatatlanná vált, 840 megrongálódott, és 260 bombát dobtak le, 800 kilogrammosokat is. Június 5-én több ezer jelenlétében temették el a halottakat. Volt egy tömegsír is, a sors fintora azonban, hogy ötven év elmúltával a helyhatóság „jóvoltából” ennek eltűnt a nyoma. Három hónap múlva akkor jött a következő bombázás, amikor éppen ünnepelni készült a város, hiszen négy évvel korábban ezen a napon vonult be Horthy Miklós. Az idők távlatából már nem lehet megállapítani, hogy szándékos vagy véletlen volt-e a szeptember 6-i időzítés. Délelőtt 10 órakor szólaltak meg először a légiriadós szirénák, a bombák pedig a várad-réti nagyállomás és a velencei vasútállomás környékére hullottak. 160 civil és 20 katona halt meg, napokig zúgtak értük a lélekharangok.

A Hajó utcában

Farkas Antal várad-velencei református lelkipásztor azt mondta: amikor olvasta Jósa Piroska könyvét támadt azon ötlete, hogy emlékművet kellene állítani a második világháború váradi civil áldozatainak. Akkor még élt Tolnay Tibor festőművész, aki elkészített egy makettet, ami csak iránymutató, lehet variálni rajta. Az elképzelés szerint lenne egy 3 méter magas, borulni látszó, torzóban maradt fal, mely az erőszakos halálra utalna, egy gótikus templomajtó szerűség az örök élet ábrázolásaként, egy márványtábla az elhunytak neveivel, az emelkedettséget ábrázoló lépcső, egy kereszt alakú lyuk, melyet mintha egy bombatalálat csinált volna a falba, egy kis harang, valamint egy kőtömb helyben maradásunk szimbólumaként.

Az emlékművet a Hajó utcában, mai nevén Grădinarilor utcában állítanák fel, szemben az Agnulli Dei szociális központtal. A tiszteletes megjegyezte: arra nem lenne lehetőség, hogy mind a két városrészben, tehát Várad-Réten és Várad-Velencén is legyen ilyen, ezért a velencei „összevont” emlékmű lenne. Megítélése szerint nem kerülne sokba, téglajegyeket kellene kibocsátani, és az önkéntesmunka is sokat segítene.

Huszár István alpolgármester az összefogás fontosságát nyomatékosította, Péter I. Zoltán helytörténész pedig üdvözölte, hogy a civil áldozatoknak is lenne emlékhelye.

Áldozatok

A náciellenes szövetséges erők teljes győzelmével végződő második világháború volt az első, a Föld teljes egészére kiterjedő fegyveres konfliktus, amelyben 61 állam (vagyis az akkori emberiség 80 százaléka) vett részt, 40 ország területén és az összes óceánon zajlottak harcok, és 110 millió katona állt fegyverben. A katonai áldozatok számát 27 millióra, a civilekét pedig 25 millióra becsülik.

Ciucur Losonczi Antonius