ERDON Helyi hírek

2016.04.05. 12:01

ÉletSzerEtet a Posticumban

Április 15–17. között szervezik meg Nagyváradon az ÉletSzerEtet napját, vagyis pontosabban napjait, hiszen a tavalyi siker után a szervezők úgy döntöttek, hogy idén bővítik a rendezvényt.

Április 15–17. között szervezik meg Nagyváradon az ÉletSzerEtet napját, vagyis pontosabban napjait, hiszen a tavalyi siker után a szervezők úgy döntöttek, hogy idén bővítik a rendezvényt.

„A tavaly jelen lévőknek alkalmuk volt jobban megérteni a test-elme-lélek hármasának összefüggéseit és ezek fontosságát. Ez alkalommal azt szeretnénk megmutatni, hogyan igyekszünk mi a szó egy spirituálisabb értelmében jobban jelen lenni a minket körülvevő világban. Vagyis megmutatni, milyen gyakorlatokat végzünk, hogyan gondolkodunk, milyen aktivitások jelentik mindennapi életünk szerves részét” – áll az esemény leírásában, amelyre különleges termékekkel (többek között nyers vegán és vegán termékek, természetes termékek, illetve kozmetikumok) és programokkal várják az érdeklődőket a nagyváradi Posticumba.

Egy workshopon való részvétel 10 RON-ba kerül, illetve a szombati összes workshopra érvényes napi belépő 25 RON. Ezek a helyszínen lesznek megvásárolhatóak. A vasárnapi Élő táplálék az egészségedért! workshop ára 20 RON, jegyek a helyszínen kaphatóak. A belépők Balogh Béla Spiritualitás, párkapcsolatok, teremtés (Hu+Ro) című előadására 25 RON-ba kerülnek elővételben és megvásárolhatóak a Mocca Cukrászdában (Anatole France utca 68. szám, Nagyvárad), illetve a helyszínen 30 RON-ért. További részletek a contact@sweetrawvegan.ro e-mail címen kérhetők, illetve telefonon a 0744–771–503 számon.

A program

Április 15., péntek, 18.30 Microbirth filmvetítés és beszélgetés Novák Juliannával – perinatális szaktanácsadó, dúla (belépő min. 5 RON).

Április 16., szombat, 10–11.50 Tudatos felkészülés az anyaságra workshop (belépőjegy 10 RON) – Kerekítő, Holdvirág Dúlakör; 12–13.50 Nőiségünk tudatos karbantartása workshop (belépőjegy 10 RON) – Makai Judit, Kovács Laura, Coznici Renata; 14–15.50 Testünk tudatos használata workshop (belépőjegy 10 RON) – Vári Nagy Mónika, Jakab István; 16–18 Tanítások és gyógyító gyakorlatok Tibetből (belépőjegy 0 RON) – Imre Zoltán, Szász Ildikó Baba; 18.15 Oberon Csőszínház – részlet a Hoax című előadásból (belépőjegy 0 ron).

Április 17., vasárnap, 10–13.30 Élő táplálék az egészségedért! – nyers vegan workshop (belépőjegy 20 RON) – Maria Zamfirache, Lakatos Éva; 13.30–14.40 Potluck raw vegan: nyers vegán étel kóstoló saját készítésű ételekkel, receptek és tapasztalatok megosztása nyers vegán étkezésről, életmódról (belépőjegy 0 RON); 15.00 Balogh Béla: Spiritualitás, párkapcsolatok, teremtés (belépőjegy 25 RON elővételben, 30 RON a helyszínen).

Szinkrontolmács: Székely Tünde; háziasszony: Vári Nagy Mónika; a hangulatról tibeti hangtálakkal gondoskodik: Szabó Andrea (vasárnap).

Az eseményről és a programokról bővebb információk a rendezvény Facebook-oldalán találhatók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!