„Ne maradjon a kő a sírnál!”

Isten azért hívott el, hogy az Ő tetteit hirdessük, de ez csak személyes megtapasztaláson alapulhat – hangzott el az Egyetemes Imahét vasárnap délutáni nyitó istentiszteletén.

Dr. Pálfi József, a Nagyvárad-Réti Református Egyházközség lelkipásztora köszöntötte az egybegyűlteket a réti templomban megszervezett imahét vasárnap délutáni alkalmán, majd Zsigmond Attila, Fugyi település lelkipásztora szólt a résztvevőkhöz. Mint mondta, sokszor párhuzamot lát a keresztyén egyházak küldetése és az ókori maratoni futó között – az örömüzenet kikiáltása után a lelkesedés mintha kifulladna, alábbhagyna. Isten azért hívott el, hogy az Ő tetteit hirdessük, de ehhez meg kell tapasztalnunk, meg kell ismernünk Isten nagy dolgait – mint ahogy a tanítványok, amikor szembesültek a feltámadás tényével, s felismerték, hogy Jézus sírja üres.

Nem gépiesen

Isten nem azt várja, hogy valamit gépiesen továbbmondjunk – csak akkor hirdethetjük az Ő tetteit, ha személyes megtapasztalásaink vannak erről. S mindez nem csak a szószéknél álló emberre vonatkozik, mindannyiunk bizonyságtétele akkor lesz hiteles, ha a bőrünkön tapasztaljuk az Úristen megtartó kegyelmét. Tanuljunk meg nap mint nap rácsodálkozni erre a kegyelemre. Isten csodáinak a megtapasztalói vagyunk. Nem csak az égrengető dolgokra kell ezt érteni, folytatta, „lássuk meg az apró, kicsi jeleket, melyek az unalmasnak tűnő hétköznapjainkban is jelen vannak. Az Úristen csodát tesz és azt akarja, hogy mi erre rácsodálkozzunk. Ő azt akarja, hogy ne maradjon a kő a sírnál, hogy az Ő nagyságos dolgai ne legyenek elrejtve, tudjunk kiállni ezek hirdetésével”.

Kiválasztottként

Az Úr Jézus az Ő feltámadásával legyőzte a halált, az elmúlást, a bűn erejét – nem lehetünk bizonyságtevők, ha nem tekintünk Krisztus feltámadására. Rá kell ébrednünk kiváltságos állapotunkra, folytatta a lelkipásztor, majd arra tért ki: nagyon könnyen megszédül az ember, eltelik saját dicsőségével – gondoljunk arra, amikor Jézus bevonult Jeruzsálembe. A tömeg éljenezte, de Ő tudta, mi vár rá nemsokára, mekkora küldetést kell betöltenie. „Hányszor szédülünk meg, elég egy kis sikert elérnünk és máris olyan hatalmasnak érezzük magunkat”. Isten választottjaiként úgy gondoljuk, hogy többek vagyunk másoknál, előjogaink vannak – holott a kiválasztottság óriási terhet is jelent, s kevesen vannak azok, akik így is Isten egyszerű és alázatos gyermekei tudnak maradni.

A későbbiekben arról is szó esett: nem egyszer kifogásokat keresünk, amikor helyt kellene állnunk, inkább másra bíznánk a feladatainkat, pedig helyénvalóbb lenne, ha egyszerűen így imádkoznánk: Uram, adj erőt, hogy helyt tudjak állni ebben a helyzetben – s ennek talán nem szájjal, beszéddel, kell történnie, hanem segítő kéznyújtással. Az Úr azt akarja, hogy az Ő mennyei világossága ne maradjon rejtve – amint az Efézusiakhoz írt levél ötödik fejezetében áll: „Mert valátok régen sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai úgy járjatok”.

Az istentiszteleten a Sztárai Mihály énekkar szolgált, valamint Mészáros Levente másodéves ének szakos egyetemista, Fugyi református gyülekezetének kántora, aki négy dicsőítő dalt adott elő.

A Nagyvárad-Réti Református Egyházközség által megszervezett imahét során vasárnappal bezárólag minden délután 17 órától imarendi alkalmak lesznek, melyekre ezúttal a Sebes-Körös menti települések lelkipásztorait hívták meg. Az Egyetemes Imahét a Krisztus-hívők Egységéért idei jelmondata: „Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük!” (1. Péter 2, 9)

Neumann Andrea