Ismét graffiti – a Visual Kontakt Egyesület közleménye

„Naivitás azt várni, hogy akik önkifejezés miatt alkotnak, azok díszítő jellegű képeket alkossanak: a legtöbbjük nem tud, mert nem felkészült, nincs művészeti tudása és technikai felkészültsége sem. A graffiti és a freskó közül az első a szabadságot keresi, a másik a szépséget.”

Épp ma olvastam egy összegzést a graffitiellenes kampány újabb fejleményéről, amit a városunk tanácsa visz. Lascu tanácsos úr, miután felajánlotta illetményét az „ETAL” elkövetőinek kézre kerítéséért járó díjnak, javasolta, hogy a létesítsenek külön helyeket az önkormányzat döntése révén, ahol graffitizni lehet. Ehhez az első a Magherun lévő egyik aluljáró lenne, 10000 lejt adnának rá, hogy projektverseny után kidíszítsék.

Az ötlet kevésbé szerencsés, mint amilyennek tűnik. Meg kell érteni, hogy a graffiti, a laikusok vélekedésével ellentétben nem kortárs gond és nem is a 70-es évek találmánya. A kőkorszak óta létezik, és mostani formájában – mocskolásnak, vagy vandalizmusnak látva – az ókori Egyiptomban született. Krisztus első megjelenítése egy obszcén graffiti, amit a Colosseumban találtak. A graffiti megnyilvánulás, kifejezés, ami a városok létét mindig is kísérte, ahogy a zaj, a por vagy a patkányok is.

Összeférhetetlenség

A mostani izgalom a nemrég felújított épületeket történt beavatkozásoknak tudható be. Ezzel együtt a témát két alaposan sajtónyilvános eset kapcsán tárgyalják: a Muian és az ETAL kapcsán; pedig a gond jóval nagyobb, e kettő pedig csak nagyon kis része a városban található festegetéseknek. A legnagyobb rész a politikai és reklámüzenetek sablonjainak sokasága, vagy egyszerű obszcenitások. Mögöttük nem az önkifejezés törekvése áll, hanem az, hogy minél többen lássák őket. Aki azt írja, hogy MUIE STEAUA, az nem fog az önkormányzat programjába belépni, hogy kifejezze magát, és nem is keres szép falat, ahova freskót készítsen. Ellenkezőleg: káromkodni akar.

De a két példa, a Muian és az ETAL sem talál a városháza ötletével. Biztosan mondhatom, mint a Muian szerzője, hogy nem szorítkoztam volna az „engedélyezett” felületekre, ha ezek lettek is volna. Nem beszélhetek az ETAL nevében, de sejtem, hogy ő sem azt akarta főképp, hogy lássák, hanem, hogy támadó legyen.

Van még művészi összeférhetetlenség is: a graffiti, a régi is, a mai is, inkább a kifejezést és a szabadságot keresi, mint az esztétikumot és jelentést. Naivitás azt várni, hogy akik önkifejezés miatt alkotnak, azok díszítő jellegű képeket alkossanak: a legtöbbjük nem tud, mert nem felkészült, nincs művészeti tudása és technikai felkészültsége sem. A graffiti és a freskó közül az első a szabadságot keresi, a másik a szépséget. És biztosítok mindenkit arról, hogy nem mindenki ért az esztétikához, aki szabadságot akar.

A 10000 lejes összeg nyilvános művé teszi az alkotást, a közvagyon emlékművévé. Nemcsak kockázatos freskószerű elvárásokkal élni a graffiti felé, hanem ha a graffitizőt a nép művészévé tesszük, az joggal váltja ki a profi művészek tiltakozását, akiket az önkormányzat semmivel nem támogatott az utóbbi években. Rossz a kiválasztott téma is: vajon a közpénzen felfestett „Várad jelképeit” őrizni is fogják, hogy a 10.000 lejes freskón ne jelenjenek meg péniszek, káromkodások, vagy más beavatkozások?

Galériatulajdonosként több tíz ösztöndíjat – „rezidenciátust” – nyújtottam, nemzetközi projektekhez, fontos művészekkel. Egyikük sem kapott azonban ennyi pénzt, ami ismét mutatja, hogy a városháza nem ért a művészethez.

És mégis van jó oldala is az ötletüknek. A graffitinek kreatív és szorgalmas alkotói vannak a városunkban. Így, bár nem hiszem, hogy a projekt kijavítja az összes beavatkozást, talán összehozza azokat, akik komolyan és elhivatottan alkotnak. De ez a közösség sokkal összetettebb és sokfélébb, mint tűnne. Ahogy nem akármilyen kép festmény is, nem minden graffiti célja ugyanaz. Egyesek obszcenitásokat fejeznek ki, mások reklámoznak, vagy politizálnak; egyesek sima polgárok, mások művészek, amatőrök, megint mások pedig profik, akik egy műfajban alkotnak. Hogy azonban válogassunk köztük, és a mű végül ne csak graffiti legyen, hanem szép és értékes is, arra a városháza mintha nem lenne képes: ilyen projektet nem politikusoknak kell koordinálniuk, hanem művészeknek.

Javaslat a helyhatóságnak

Egyeztettem a kollégáimmal a Visual Kontaktnál, és a következő javaslatot teszem a helyhatóságnak: vegye át a galéria a projekt vezetését, a Magherun, saját elszámolással, adományként a városnak. Készítettem egy programot, amelyet bármikor be tudok mutatni a városi tanácsnak, és a munkán a graffiti művelők összeszervezése és konzultálása lesz, az alkotás pedig az ő feladatuk, saját ötleteik és érdekeik szerint. Minden költséget a Visual Kontakt áll, 10.000 lejt spórolva a városnak, ha a tanácsosok ezzel megelégszenek. Ha pedig nem, akkor szabadon befektethetnek annyit a projekt újra megvalósításába, amennyit akarnak, ízlésük szerint, hiszen az adott aluljáró ugyanott lesz.

Gabriel Miloia