ERDON Helyi hírek

2016.03.13. 13:03

Felavatták a felújított Szacsvay-szobrot

Nagyvárad- Pénteken ünnepélyes keretek közt felavatták a felújított Szacsvay-szobrot, mely egy közös összefogás- az RMDSZ, a történelmi egyházak, magánszemélyek és cégek támogatásával- valósulhatott meg.

Nagyvárad- Pénteken ünnepélyes keretek közt felavatták a felújított Szacsvay-szobrot, mely egy közös összefogás- az RMDSZ, a történelmi egyházak, magánszemélyek és cégek támogatásával- valósulhatott meg.

Felavattuk- 1907, megőriztük, felújítottuk- 2016. Mindig együtt! Kiállni, képviselni, kiharcolni- ezeket a szavakat lehetett olvasni a felújított szobor mellé kifeszített molinón, és ezen jelszavakra építették többnyire az ünnepi beszédüket a felszólalók is.

A sokadalmat Ritli László Csongor, az RMDSZ városi frakcióvezetője üdvözölte, aki hangsúlyozta: azért gyűlhettek össze, mert váradi, illetve Bihar megyei magyar közösségünk tavaly összefogott egy nemes cél érdekében azért, hogy Margó Ede gyönyörű alkotását felújítsa, helyreállítsa és átadja a következő nemzedékeknek. „Úgy gondolom, hogy nem csupán egy szobrot adunk ma át, hanem arról tettünk tanúbizonyságot, hogy értékeinket meg tudjuk őrizni, és gyermekeinknek meg tudjuk tanítani ezek tiszteletét”- mondta. Felidézte: a munka 2014 őszén kezdődött, amikor a megyei RMDSZ a tulajdonos nagyváradi önkormányzattól átvette a szinte napra pontosan 109 évvel ezelőtt átadott szobor felügyeleti jogát, és 2015 júliusában sikerült megkezdeni a munkálatokat, miután megszereztek minden műemlékvédelmi engedélyt.

A tanácsos külön köszönetet mondott a történelmi egyházaknak, a tanügyi intézményeknek, és a Varadinum Kulturális Alapítványnak a segítségért, annak a több mint 2100 személynek, és vállalkozónak, akik önzetlen felajánlásokat tettek, Magyarország Köztársasági Elnöki Hivatalának, illetve dr. Áder János államfőnek és a Bethlen Gábor Alapnak, akik/amelyek nélkül nem sikerülhetett volna összegyűjteni a több mint 80 ezer lejt, vagyis körülbelül 18 ezer eurót, melyre szükség volt. A felsoroltakon kívül három személyt emelt ki különösképpen: Kolozsi Tibor kolozsvári szobrászművészt, aki az engedélyek szakdokumentációjának előkészítésében és a bronzmunkálatokban segített, Gere István kalotaszentkirályi kőrestaurátort és kőfaragó mestert, aki a talapzat kőmunkálatait végezte el és Jakabffy László mérnököt, aki a kivitelezést felügyelte, és gondoskodott arról, hogy minden meglegyen.

Huszár István alpolgármester és Pásztor Sándor igazgató leleplezték le az alkotást, melyet ezután a történelmi egyházak nevében Csűry István református püspök, Fodor József római katolikus általános helynök, Molnár Imola unitárius lelkész és Mátyás Attila evangélikus lelkipásztor áldottak meg. Dr. Áder János magyarországi államfő üzenetét Gróh Gáspár, a Köztársasági Elnöki Hivatal igazgatója közvetítette.

Ezután a Szacsvay Imre Általános Iskola hat diákja (Halász Dórát, Kovács Ivettet, Magyari Martinát, Pap Zoltánt, Tóth Annát és Fekete Tibort Pásztor Gabriella magyartanárnő, igazgatónő készítette fel) lépett fel egy alkalomhoz illő programmal.

48 üzenete

Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke arra hívta fel a figyelmet: Szacsvay mindössze harmincegy éves volt akkor, amikor a függetlenségi nyilatkozat megszövegezéséért és kézjegyével való ellátásáért halálra ítélték. A leírt szó hatalma, súlya alatt roppant össze fiatal élete. De milyen szavak voltak ezek! Olyanok, amelyek lázba hoztak egy egész nemzetet, és amelyek felsorakoztattak egy álom, egy ideál mellé egy egész nemzedéket. Ezeknek a szavaknak köszönhetően is vagyunk ma azok, akik vagyunk, és lehetünk még sokáig büszke birtokosai e hagyatéknak, ha vigyázunk rá és gondoskodunk átörökítéséről.

Azt is mondta: március 15. közeledtével az 1848-1849-es forradalom valamennyi hőse előtt szeretne tisztelegni. Úgy gondolja, ma is küzdeni kell azokért az elvekért, amelyekért akkor fiatal emberek adták életüket. Ahogyan bő másfél évszázada, úgy a csodálatra méltó értékmentésre napjainkban is csak a bátrak képesek, a közösség pedig azzal tudja e hősiességet honorálni, hogy szolidaritást tanúsít, hogy a legnehezebb pillanatokban is az összefogás mellett dönt a széthúzás helyett, mert ahol a megosztottság az úr, ott nincs erős közösség. Olvasatában ugyanakkor az ’48-as hősök hagyatékának méltó örökösei kell lennünk, folytatnunk kell az érdekképviselet által 26 éve elkezdett utat a magyar közösségért, a családok biztonságáért, de mindig szem előtt kell tartanunk az összefogás és a béke lehetőségeit, hiszen számunkra ez is 1848 üzenete. Hozzátette: amikor a forradalomról beszélünk, amikor a szabadságharcra emlékezünk, akkor szemünk előtt a nemzet és a haza van, hiszen a modern magyar nemzetté válás fordulópontja is a magyar szabadságharc. Közép-Kelet Európa népei mindannyian, a történelem bizonyos pontjain ezt megtapasztalták: akkor, amikor egy nemzet nemzetté vált – a 19. század fordulóján, a 20. század elején – akkor etnikai jellegét őrizte meg, azt erősítette meg. „Mi is elmondhatjuk azt magunkról, hogy ott van a mi hazánk, ahol az őseink azért a szabadságért harcoltak, amely bő másfél század után is mindannyiunk számára közös érték marad. Ott van a hazánk, ahol ők házat építettek, ahol értéket alkottak, ahol biztonságban tudták vagy szerették volna tudni gyerekeiket, családjukat, közösségüket. És a 21. század kihívásai, felmerülő problémái között vannak olyanok, amelyek megválaszolhatók, ha látjuk azt az utat, amelyen járni szeretnénk, ha tudjuk, hogy a hazához, a nemzethez hűnek lenni nem bűn, ha tudjuk azt, hogy a magyar nyelvet, kultúrát megőrizni szent kötelessége minden egyes magyar embernek itt, Partiumban, Erdélyben, a Kárpát-medencében”- nyomatékosította.

A Szózatot Meleg Vilmos, a Szigligeti Színház színművésze szavalta el ezután.

Együtt sikerül

Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke megjegyezte: másfél évvel ezelőtt, vagyis a munkálatok elkezdésénél sokan kételkedtek abban, hogy lesz-e a közösségben akkora erő, hogy elvégezze azt, amit célul tűzött ki? Ugyanakkor jogosan sokan azt is felvetették, hogy miért nem közpénzből történik a renoválás? Sikerül-e összeszedni a kisebb vagyonnak számító 80 ezer lejt? Megvolt azonban az abban való kellő hit, hogy saját erőnkből is képesek vagyunk eredményekre, illetve annak köszönhetően, hogy változtak az idők, és elérték azt, hogy Huszár István alpolgármester személyében RMDSZ-es magyar ember is legyen a városvezetésben, közpénz is lett a folytatáshoz, ahhoz, hogy a szobor körüli teret rendbe tegyék a közeljövőben. Hangsúlyozta emellett azt is, hogy véleménye szerint egy közösségnek kell legyenek jó szakértői, olyanok, akik kiállnak, és olyanok is, akik együtt képviselnek egy-egy adott ügyet, hogy közösen kiharcolják ennek megvalósítását, beleértve azt a több mint 600 magánszemélyt és céget is, akik/amelyek támogatták a renoválást.

A honatya ugyanakkor azt is kiemelte, hogy 1500 diák is hozzájárult adományaival felújításához, azt bizonyítva, hogy az ifjúságot is lehet mozgósítani, tudnak jót cselekedni az ifjú generáció tagjai is. Úgy fogalmazott: generációról generációra értéket teremtünk, őrzünk és adunk tovább. Arról is beszélt: Szacsvay a legnehezebb időkben is vállalta a kiállást, tette pedig visszacsenghet a mában, hiszen napjainkban is üldözhetnek embereket a tollvonásukért.

A rendezvényen ugyanakkor közreműködött a városi fúvószenekar is, Deé Róbert tanár vezényletével. Akik óhajtották, az ünnepség után átvonulhattak az Ady Endre Líceum dísztermébe, megtekinteni, illetve meghallgatni a székesfehérvári Kákics zenekar kivetítéssel egybekötött műsorát.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!