ERDON Helyi hírek

2016.02.08. 17:07

Rendezik a nagyváradi Körös-áruház előtti teret

Az idei költségvetésben 2,4 millió eurót utaltak ki a váradi önkormányzat műszaki igazgatósága számára azért, hogy felújítsa a Körös áruház előtti teret.

Az idei költségvetésben 2,4 millió eurót utaltak ki a váradi önkormányzat műszaki igazgatósága számára azért, hogy felújítsa a Körös áruház előtti teret.

A Helyi Tanács által tavaly elfogadott projekt szerint a teret ugyanolyan modellű és színű kővel borítanák, mint a Szent László teret. Ez azért nem meglepő különben, mivel az 1,9 millió értékű tendert az a konzorcium nyerte (Drumuri Orășenești, Electro Consult Sildac, Gardener és Imsaurisa Kft.). mely a főtéren is dolgozott.

A munkálatok a tél végén kezdődnek, amikor az időjárási körülmények megengedik. Addig is tárgyalásokat folytatnak azokkal a cégekkel, melyeknek a kábelei a villanyoszlopokra vannak felfüggesztve, hogy rejtsék el ezeket a földalatti úgynevezett műszaki csatornába.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!