A jó mese nem korhatáros – interjú Szabó Attilával, A Négyszögletű Kerek Erdő rendezőjével

A Négyszögletű Kerek Erdő című előadást február 26-án 17 órától mutatja be a Lilliput Társulat a Szigligeti Stúdióban. A készülő előadásról a darab rendezőjét, egyben dramaturgját, Szabó Attilát kérdeztük.

– Milyen lesz a Lilliput Társulat Négyszögletű Kerek Erdeje? Mire számíthatnak a nézők?

– Elég klasszikus mondat az, hogy: Lázár Ervint színpadra ültetni nem egyszerű feladat. Olyan egységes szövegben dolgozik ő, íróként, amit nehéz megbontani. A Négyszögletű Kerek Erdő egyáltalán nem egy boldog, furcsa lények társasága, hanem egy igen bonyolult és izgalmas, felnőttes fantáziavilág. Ebben az anyagban elsősorban a szerzői ént kerestem, azt, akit a könyvben narrátornak neveznek, jelen előadásban pedig Erzár királyként jelenik meg, ami egyébként Lázár Ervinnek egy anagrammája, melyet ő adott saját magának. Minden ilyen mitologikus történet egyszerre szól a gyerekeknek és a felnőtteknek is, hisz a jó mese nem függ korosztálytól. Lázár Ervin archetípusokkal dolgozik, csinálhat velük az ember, amit akar – amennyiben magát a mese alapszőnyegét tisztán tartja, fényesíti, rojtosítja, de megtartja olyannak, amilyen. Ezek az archetípusok a bohóctechnika elemeivel, bohóc-alaptípusaival is nagyon jól összehozhatóak. Szóval amire számíthat a néző, az az a fajta történet, ami rajtam keresztül Lázár Ervinről szól.

Zene, látvány

– Az előadásnak fontos eleme a zene, a látvány. Kikkel dolgoztál együtt?

– A zenéért Csernák Zoltán Samu, a látványért Kasza Julianna felel. Samuval már többször dolgoztam együtt. A kiindulási pont Nagyvárad századeleji virágkora volt, vagyis zeneileg a lokálos, tangós hangulat ihletett meg, valamint a zsidó népzene nagyváradi mestereinek motívumaiból merítettünk. Julival viszont ez a legelső munkám. Volt bennem egy kis félsz, egy jó adag kíváncsiság, és aztán jött az ismerkedés. A jelmezek a rokokó és a bohóc alapfigurák hagyományából születtek, méghozzá pont a barokk dekadenciája miatt. Maga a jelmez-stilizáció egyrészt az archaikus bohócfigurák jelmezvilágából indult ki, másrészt pedig adott a kicsit állatszerű karaktereknek egy „emberformájú” megjelenítést. Időközben pedig csatlakozott Györfi Csaba koreográfus. Meglepő találkozás volt, mert nem számítottam koreográfusra és nagyon örülök, hogy Csabát kaptam. Hamar sikerült szót értenünk, hasonló a színházi kultúránk, színházi igényünk. Komoly nyomot hagy az ő munkája az előadáson.

– Mennyire sikerült a társulatot betelepíteni a Négyszögletű Kerek Erdőbe?

– Ó, ők már eleve ott voltak! Csak nem mindenki tudta. Vagy akarta tudni. Amint a regényben, úgy a társulatban is megtaláltam azokat a karaktereket, alapmotivációkat, frusztrációkat, melyeket szépen ki lehet bontani és a mese karaktereihez illeszteni. Úgyhogy ebből a szempontból ez egy kicsit veszélyes helyzet, hiszen a bohóctechnika az őszinte játékon érhető tetten. Tehát a szerep közelebb van az emberhez, aki a szerepet játssza bohóctechnikával, mint a hagyományos színházban, hiszen az ő sérülékenységére vagyunk kíváncsiak. Hiszek abban, hogy az előadás humora, a szereplők megélt sorsa az őszinte színész hangján tud úgy megszólalni, hogy az gyereknek, felnőttnek egyaránt hiteles színházi élményt nyújtson.

Ozsváth Zsuzsa