Párhuzamos életrajzok a másság jegyében

Május 20-án, szerda este hét órától mutatta be a GroundFloor Group a Szigligeti Stúdióban a Parallel című előadást.

A két nő próbálkozik. A konzumtársadalom által diktált női ideálnak igyekeznek megfelelni, ezért idétlenkednek az aerobic videóra, a szép női test érdekében már-már az eszelősségig fokozzák a testedzést a végletekig lecsupaszított térben, de csak annyit érnek el, hogy tejesen kimerülnek, önmagukhoz viszont nem kerülnek közelebb. Ezt követi a két ember metamorfózisa. Megpróbálják elképzelni, milyen lehet férfiként, férfitestben élni, de csak a férfi testhez kötődő legprimerebb képek jönnek elő belőlük: a férfiak piszoárba vizelnek, félmeztelenül mutatkozhatnak, és fétisszerű viszonyt ápolnak a focilabdával. Nem értik a férfiakat, talán ezért nem képesek sem azonosulni velük, sem vonzódni hozzájuk, szükségszerűen következnie kell tehát egy harmadik, végső, és immár őszinte átalakulásnak, amikor a két nő azzá válhat, aminek valójában érzi magát: egyikük férfiruhát ölt, másikuk pedig excentrikus női alakot kölcsönöz magának. Az előadásnak ebben a harmadik, utolsó részében megszólalnak; nem véletlenül csak ekkor, hiszen a beszéd az emberi mivolt legmagasabb rendű kifejeződése, és az Úrhoz címzett üzenetük, mely egyben másságuk megvallása is, megrendítő: azért születtek, hogy szeressenek. Nem értik tehát, miért kellene szégyellniük ezt, csak azért mert mások, mint a normálisnak tekintett emberek. bodoki-halmen kata és Lucia Mărneanu elképesztően intenzív munkát végez ebben az egy órás, Sinkó Ferenc és Leta Popescu rendezte előadásban, testük minden porcikájával üzenetközvetítővé válnak, bodoki-halmen kata ráadásul nagyon tehetséges zenei előadónak is bizonyult, hisz meggyőző muzikalitással énekelte a maga komponálta dalokat. Az első rész felfokozott aerobicozása után a második szakasz becketti abszurd drámák világát idézte, míg a harmadik rész angol nyelvű szózatai talán kissé túlságosan is propagandisztikusra sikeredtek, de ezzel együtt profi és hatásos mű a Parallel. Nem csak az üzenetnek, a danaga zenéjére koreografált mozgásoknak, hanem a produkció egészének szólt a közönség felállva vastapsolása az előadás végén. A Szigligeti Stúdióban bemutatott produkció után a Sonnenfeld palota belső udvarán lampionos táncest következett: fiatalok és kevésbé fiatalok ropták a táncot, és az sem zavarta őket, ha időközben esett az eső.

Pap István