ERDON Helyi hírek

2015.05.10. 12:39

Nemzetközi rajzpályázat díjkiosztója

Május 7-én tartották meg Az ólomkatona nemzetközi gyermekrajzpályázat ünnepélyes eredményhirdetését és a beérkezett munkákból összeállított kiállítás megnyitóját a váradi Gyermekpalotában.

Május 7-én tartották meg Az ólomkatona nemzetközi gyermekrajzpályázat ünnepélyes eredményhirdetését és a beérkezett munkákból összeállított kiállítás megnyitóját a váradi Gyermekpalotában.

A XXIV. Festum Varadinum rendezvénysorozat keretében május 7-én, csütörtökön délután tartották meg Az ólomkatona elnevezésű nemzetközi gyermekrajzpályázat eredményhirdetését és a beérkezett rajzokból összeállított kiállítás megnyitóját a nagyváradi Gyermekpalotában. A szervezők, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete, a váradi Tanoda Egyesület, a váradi Pro Liberta Partium, valamint a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely már 2014-ben is együtt rendezték meg a nagysikerű és több mint ezer diákot megmozgató nemzetközi rajzpályázatot. A csütörtöki alkalmon az idei versenyről Oláh László projektmenedzser beszélt. Mint elmondta, ebben az évben is arra törekedtek, hogy a témaválasztással segítsék a magyar nemzet hadtörténelmének népszerűsítését, ezen felül pedig az egymástól távol levő települések közötti kapcsolatok erősödését. Hozzátette, hogy a rajzpályázatnak nem várt, de örömteljes eredménye is lett, hiszen ennek a versenynek köszönhetően a váradi Szacsvay Imre Általános Iskola és a székesfehérvári II. Rákóczi Ferenc Angol-Magyar Kétnyelvű Általános Iskola között testvériskolai kapcsolat alakult ki. Az ünnepi alkalmon elhangzott, hogy a pályázatra Magyarország minden szegletéből, valamint Erdély és Partium több iskolájából összesen 377 rajz érkezett be, a legtöbb Nagyváradról és Székesfehérvárról. A rajzok között voltak közös alkotások is, amelyeket a két testvériskola diákjai készítettek.

Hősök

Kecse Gabriella a Tanoda Egyesület elnöke elmondta, hogy a magyar történelemnek számtalan hőse van, a mai ember dolga pedig, hogy ápolja és továbbadja ezeknek a hősöknek az emlékét. Ehhez a nemes feladathoz a rajpályázat is hozzájárul, hiszen a gyerekek a rajzok elkészítésekor egy-egy magyar hősről tudhatnak meg többet. A rajzpályázat fővédnöke Biró Rozália szenátorasszony megköszönte a szervezőknek, a gyermekeknek és a felkészítő tanároknak a munkát. Továbbá hozzátette, hogy Nagyvárad és Székesfehérvár közötti testvérvárosi kapcsolat, bár hivatalosan nincs megkötve, de számtalan lehetőséget biztosít a két város gyermekeinek. Reményét fejezte ki, hogy Nagyvárad magyar alpolgármesterének, Huszár Istvánnak köszönhetően, aki a csütörtöki rendezvényen is jelen volt, a már kialakult kapcsolat tovább mélyülhet, és így a gyerekeknek is több lehetőségük lesz. Deák Lajosné, a székesfehérvári önkormányzat külügyi kapcsolatokért felelős referense Szent István városának üdvözletét tolmácsolta, dr. Görög István a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely igazgatója pedig egy kicsi ólomkatona szobrot adott át Biró Rozáliának a pályázat fővédnökének.

Díjak átadása

A beszédeket követően sor került a több mint 70 díjazott kihirdetésére és a díjak átadására. Az alkalmon Bronz-, Ezüst- és Aranyceruza-díjakat, valamint több különdíjat is kiosztottak a Tanoda Egyesület és a HTBK Székesfehérvári Szervezete jóvoltából. Az ólomkatona elnevezésű nemzetközi gyermekrajzpályázaton Aranyceruza-díjat kapott: Baun Máté László és Bereczki Kamilla (Szacsvay Imre Általános Iskola), Cserép Tímea (Szeged) és Saseran Evelin (váradi Művészeti Líceum). A Gyermekpalotában megrendezett kiállítást és eredményhirdetést követően június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján Székesfehérváron hasonló rendezvényt szerveznek, így akik a váradi eseményen nem voltak jelen, ott vehetik át díjaikat.

Műsor

A rajzpályázat díjkiosztóján közreműködött Kecse Ákos, a Szacsvay iskola IV. A osztályos tanulója, egyben a Tanoda Egyesület legifjabb önkéntese, aki egy részletet olvasott fel Hans Cristian Andersen A rendíthetetlen ólomkatona című meséjéből, valamint Tóth Anna Kira és Hochhauser Ronald a Szacsvay iskola V.A osztályos tanulói egy katonadalt adtak elő.

P. Nagy Noémi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!