Ibusár, a vágyakat eltemető vasútállomás

Új előadással jelentkezett a Nagyváradi Szigligeti Színház: Parti Nagy Lajos Ibusár című zenés-táncos huszerettjét mutatták be pénteken a váradi stúdióban a magyar színtársulat színészei. Igényes munka született igényes közönség számára.

Ibusár egy Isten háta mögötti alföldi település Püspökladány vonzáskörzetében, e helység vasútállomásán zajlik a jobb sorsra érdemes Sárbogárdi Jolán (Tóth Tünde) élete, aki próbál kitörni e testet, lelket és szellemet tompító, lepusztult rögvalóságból úgy, hogy az állomáson megforduló embereket a képzeletében kalandos történetek hőseivé alakítja át. Jolán nem marad meg az ábrándozásnak ezen a szintjén, fantáziálásait ugyanis papírra veti és elküldi egy folyóiratnak. Képzelődése, talán az anyuska (Csiky Ibolya) és Vargányai Guszti állomásfőnök (Kardos M. Róbert) biztatására, vagyis a megfelelő kritikai közeg hiányában is kezd rögeszméjévé válni, és már maga is elhiszi, hogy tehetséges írónő, akire nagy karrier várhat a művészi körökben.

Képzelet és valóság

A főhős vágyképei tehát tulajdonképpen két irányba futnak: egyrészt a képzelete kreálta hős magyar huszárok ellenséget és női szíveket tipró kalandos világába, másrészt az irodalmi élet felé. Sárbogárdi Jolán lelkivilágának és valóságos helyzetének is mintegy projekciója az ibusári állomás: egy megálló, ahonnan több irányba is visz az út, de ahol Jolán már túlságosan is hosszasan elidőzik, és már nagyon szeretne továbbindulni innen. De ahogy Ibusárról is mintha csak a nem sokkal több perspektívát kínáló Püspökladányba lehetne eljutni, ugyanúgy a főhős ábrándozásai is egyetlen helyen, a semmiben kötnek ki. A hiábavalónak tűnő reménykedés, és az elképzelések megvalósulásának késedelméből fakadó türelmetlenség a végletekig fokozzák a hősnő szenvedéseit, aki emiatt merész, súlyosan szabályzatellenes tettre szánja rá magát, ami persze ugyanolyan pótcselekvés, mint az összes addigi próbálkozása. Sárbogárdi Jolán történetében benne van a magyar társadalom kacagtató, de egyben éles bírálata is. A „Merjünk nagyok lenni” attitűd hallatlanul mulatságos paródiája ez a darab, amely folyamatosan fricskáz azzal, hogy „merjünk, de minek, ha nem vagyunk tisztában saját képességeinkkel”? Nem véletlen, hogy Sárbogárdi Jolán a kiábrándító jelenből a magyar történelem hőskorába repül vissza, a múlt hősiességébe vetett hittel igyekszik takargatni a jelen kisszerűségét, de éppen ez a múltba menekülő ábrándozás a gátja annak, hogy értelmesebb, képességeihez jobban illő dolgokkal foglalkozzon. Mintha a magyar közélet minden rendű és rangú szereplőinek is üzenne az Ibusár…

Példás összmunka

Nem csak Parti Nagy Lajos klasszikussá nemesedő műve, de annak színpadra vitele is megtekintésre teszi érdemessé ezt az előadást. Szabó K. István rendező nagyszerűen oldotta meg valóság és képzelet összejátszásának, illetve összeütköztetésének megjelenítését. E feladat megvalósításában méltó partnerekre talált a színészekben, akik virtuóz módon, egyik pillanatról a másikra, a szó szoros értelmében is átvedlenek jegykiadóból, kalauzból, állomásfőnökből grófkisasszonnyá, huszárkapitánnyá, vagy labanccá. A történetet domináló Sárbogárdi Jolánt kitűnően alakítja Tóth Tünde, de valósággal parádézik Kardos M. Róbert is Guszti szerepében: aki megnézi, sokáig nem felejti el ezt a kötelességtudó, korlátolt és reménytelenül szerelmes figurát. Csiky Ibolyát és Dobos Imrét színpadon látni mindig öröm, és Szotyori József is jól hozza szerepét, pontosabban szerepeit, mert ebben a történetben mindenkinek kétfajta élete van: egy valóságos, szürke, hétköznapi, reménytelenül távlattalan, valamint egy kalandos, hősi, de legalábbis valamilyen értelemmel felruházott. De mint ahogy a színpadon kívül is lenni szokott, a valóság végül ebben a darabban is felülkerekedik az ábrándokon. Igaz, ennek az előadásnak a végén nem is tudjuk, hogy ennek most örülni kell-e, vagy sem. E krónika végén még külön ki kell emelni Florina Bellinda Vasilatos jelmez- és díszlettervezőt, akinek sikerült egy puttó állomást varázsolnia a stúdió meglehetősen szűkös terébe. Az előadást az élő muzsika és zenei aláfestés teszi teljessé. Igényes munka született igényes közönség számára.

Pap István