DARABoló-maraton: jóból nem árt a sok

Végre megint Székely Csaba-darabot is láthatott a közönség Váradon. Két ismétlés mellett. Mindezt a felolvasószínház, azaz a DARABoló minimaraton változatában, pénteken.

Ha jól emlékszem – talán jól –, épp egy Székely Csaba-darabbal kezdett ismertté válni Nagyváradon a felolvasószínházi esték sorozata. Tavaly szeptemberben a marosvásárhelyi drámaíró Bányavíz című művét mutatta be ilyen formában a Szigligeti Színház. A drámatrilógiájával (Bányavirág, Bányavakság, Bányavíz) számos rangos irodalmi és színházi díjat nyert el a szerző. A trilógia első darabja, a Bányavirág is megérkezett Váradra: pénteken a DARABoló felolvasószínházi sorozat maratonjának záródarabja volt. (Ami a harmadikat illeti, a Bányavakság szerepelt a Nagyváradon megrendezett Interetnikai Színházi Fesztiválon 2012-ben.) Nos, a Bányavirág felolvasószínházi keretet között is megállja a helyét, sőt, a darab mellett az előadás is csak hozzátett még. Erős szövegről van szó, és sötéten gomolygó tematikáról: a főszereplő elvesztette munkahelyét, a bánya bezárása óta munkanélküli, haldokló, zsarnoki apjával és egy alkhoholizmusba átlógó orvosfélével vannak tovább keresítve napjai – amelyekbe aztán a városból érkezett nő hoz valami derűt. Az erdélyi (főleg székelyföldi) magyarok közötti gyakoribb öngyilkosságok, a szegénység és az alkoholizmus egyszerre integet kifelé a darabból, de legyűrni nem tudja: az egész mégis inkább humoros, ironikus, a realitásokhoz viccesen, de nem elviccelően közelítő. Jó, nagyon, és korszerű.

A keretről (is)

De szóval DARABoló. Mert ilyen néven fut az a felolvasószínházi sorozat, amelynek keretében több kifejezetten jó és pár gyengébb darabot is láthatott már a váradi közönség, és amely sorozatból péntekre egy maratont hoztak össze. Maga a koncepció persze nem itteni, meglehetősen divatos sokfelé, ám nálunk is ugyanazok a pozitívumai jönnek át: a színészeket közelebb hozza a közönséghez, kötetlenebb miliőt biztosít, és egyszerűbb kapcsolódást, ugyanakkor a színház részéről nem igényel a kőszínházi előadásoknál szokott komolyabb logisztikát, befektetést, miegymást. Lecsupaszított darab és játék: ez a lényeg. És a játék az ilyen esetekben mindig győz: akkor is élvezetes (legalábbis eddig mindegyik alkalommal az volt, ha maga a szöveg netén gyengusabb is, meg persze akkor is, amikor jó). A Szigligeti Stúdióban délután öttől este tíz utánig három darabot tekinthettek meg e maraton keretében. A Bányavirág újdonság volt, emellett újranézhettünk az eddig felolvasott darabok közül kettőt. Egressy Zoltán Nyár utca, nem megy tovább című művét és Machiavelli-Háy János Mandragóra címűjét. E két utóbbiról már a bemutató alkalmával írtunk, azt nem ismétlem meg. Azt viszont igen, hogy jó ötlet volt Váradon is bevezetni vérge a felolvasószínházat is. Úgyhogy jöhet a következő.

Szeghalmi Örs