A mesehős mi magunk vagyunk

Ha mesélünk gyermekünknek, útravalóval látjuk el, melyet szívében visz tovább. Persze nem mindegy, hogy hogy és mit mesélünk – hangzott el dr. Kádár Annamária kedd délutáni előadása során.

A Mesepszichológia című könyv itthon és Magyarországon is elismert szerzője a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, valamint az RMDSZ nagyváradi nőszervezetének meghívására érkezett Váradra. A Szent László római katolikus gimnázium dísztermében szinte egyetlen szabad hely sem maradt, pótszékekre is szükség volt. A nőszervezet nevében először Biró Rozália szenátor szólt az egybegyűltekhez. Férfivilágban élünk, mondta, a nőknek kétszer annyit kell dolgozniuk az elismerésért és elfogadásért, de azoktól eltérően, akik csak beszélnek, a nőszervezet irányelve: mosoly, türelem, kevés beszéd és tettek. Másfél éve alakultak meg az RMDSZ nőszervezetei, jelenleg 23 megyében 177 helyi szervezet létezik. Tavaly 230 rendezvényt szerveztek és 36 ezer emberhez jutottak el, akár csak egy karácsonyi jókívánsággal is. Szorosan együttműködnek a történelmi egyházak és a civil szervezetek nőszövetségeivel, úgy gondolják, együtt tudnak többet tenni a közösségért.

Kimozdulni

Dr. Kádár Annamária pszichológus rögtön az előadás elején elmondta: a mesék az önmegvalósításunkról szólnak. Az elindulás a komfortzónából való kimozdulás, a hamuba sült pogácsa az erőforrásunk, a királykisasszony saját jobbik énünk, a sárkányok pedig a problémák, melyekkel meg kell küzdenünk. Kevés olyan mese van, melyben a hős ne indulna el, s ha nem teszi meg önszántából, elkergetik. De ez nem baj, hiszen másképp beleragadna a „mézmocsárba” – azaz a megszokott, lefelé húzó, kihívásmentes létbe.

Az előadás során szó esett a mesehős egyik fontos jellemzőjéről, éspedig az életbátorságról. A résztvevőkben derültséget keltettek a példák, melyekkel az előadó rámutatott arra, hogy a sikereink sokszor nem valóságszámítás alapján történnek, néha egyszerűen bele kell vágnunk a dolgokba, s ez hozza meg a váratlan áttörést. Nincs olyan, hogy megfelelő pillanat – csak az élet van, ami közben zajlik.

Útravaló

A Mesepszichológia című könyv szerzője azt is elmondta: fontos, hogy milyen útravalóval látjuk el a gyermekünket – hiszen egyes mondatok egy életen keresztül elkísérik őket. Egy nő életében például kulcsfontosságú, hogy az apától lehetőleg többször is hallja: büszke vagyok rád. Ezek a mondatok önbizalmat és erőt jelentenek számunkra az életünk során – sajnos nem ritka, hogy felnőtt emberek nem tudnak visszaemlékezni öt ilyen segítő mondatra sem… Érdemes egyúttal azon is elgondolkodni: mi tudunk-e ilyen „hamuba sült pogácsákat” adni szeretteinknek?

A mesék arra is rámutatnak: a kihívások közepette nem szabad megtorpanni – milyen is lenne, ha a hős levágná ugyan a háromfejű sárkány mindhárom fejét, de a hétfejűvel már nem akarna megküzdeni.

Az idő…

A mesehősnek nem szabad sietnie, a folyamat akkor teljes, ha az út közben mások számára is időt szentel. A fontos dolgokat nem lehet gyorsan megszerezni – ezzel tisztában vannak azok, akik elindították a slow life mozgalmat. A gyermek számára az a legfontosabb, hogy az életszakaszának megfelelő dolgokat tegyen, és sokszor ő maga tudja legjobban, mire van szüksége – de nemegyszer a gyermekek bennünket is ráébresztenek tévútjainkra – hangzott el. Rengeteget lehet tanulni egy gyerektől, hiszen valójában maga a mesehős is egy gyerek… Az, hogy megfelelő ütemben haladunk-e a mesehős útján, azon is múlik, hogy hogyan viszonyulunk az időhöz. Mind a múlthoz, mind a jelenhez és a jövőhöz kétféleképpen viszonyulhatunk és úgy tűnik, a legjobb, ha a „múltpozitív” hozzáállást mérsékelt „jelenhedonizmus” és célorientáltság egészíti ki.

A negatív történetek „valóságos bűntények” és sok modern mese nem tölti be igazán szerepét, tudtuk meg dr. Kádár Annamáriától. Végül a pszichológus elmondta: a mesét soha nem szükséges magyarázni, hiszen az üzenetet mindig a szívünkben visszük tovább…

Neumann Andrea