ERDON Helyi hírek

2014.12.29. 15:46

Harcias és dinamikus 2015 jön

Van Önnek bakancsa? És kalapja? Színes ruhái? Nos, ha trendi akar lenni ezen a télen, és jövőre is, akkor szerezzen. Ezt ajánlja a divattervező, akit arról kérdeztünk, mi a menő most télen, és mi lesz utána.

Van Önnek bakancsa? És kalapja? Színes ruhái? Nos, ha trendi akar lenni ezen a télen, és jövőre is, akkor szerezzen. Ezt ajánlja a divattervező, akit arról kérdeztünk, mi a menő most télen, és mi lesz utána.Nemrégiben mutattuk be lapunkban Judea Amaliát, aki ez egyetlen váradi profi modellügynökség alapítója, ugyanakkor divattervező is, valamint a Nagyváradi Egyetem divat szakán oktató, sőt, a színháznál jelmeztervező is. Most másik új rovatunk, a Divat számára kértük fel, hogy összegezze: mi trendi télen? Mint elmondta, “A divatot nem a divattervezők indítják , külön irodák foglalkoznak vele, és három évre előre már tudják, mi lesz a divat. A divattervezők ezen trendek után majd kezdenek tervezni, azért látjuk azt, hogy mindegyik divatház körülbelül ugyanazt a témát és színeket meg modelleket promoválja, kis változtatásokkal.”

Érdekes lesz

2015 nagyon érdekesnek mutatkozik, jéghideg, meg tűzforró lesz, kemény és futurisztikus. Amit 2015-2016-ot illeti, ha elmúlik a tél, a nagyon nőies meg halvány lesz a trendi, poros rózsaszín és könnyű anyagokból készült ruhák mennek majd. Szexisek, elegánsak és könnyűek.

A férfiak pedig színesebb és sokkal kreatívabb ruhákat hordhatnak, megengedik maguknak  a pirosat , a szilvabordót, különben a ruhák egyre inkább uniszex jellegűvé válnak. Lehet látni azt a mai érdekes dolgot, hogy a nő szoknyát visel, ami a 18. században nem is volt furcsa, különben a férfiak hordták a selyem harisnyát és mutogatták a lábukat, nem a nők. Ez most egészen furcsaságnak hallatszik, de lassan, úgy látszik, a divatdiktátorok vissza akarnák hozni.

A nagyon nőies rózsaszín mellett meg lehet találni a fekete, szürke színeket és minden sötét árnyalatú kéket, ami az utolsó években mindig divat volt, különböző formákban. Ahogy tudjuk, a fekete mindig elegáns, és végig hordható. A kalap nagy divat lesz 2015-ben, minél nagyobb a karimája, annál divatosabb. Ez megtalálható a női és a férfi divatban is.

A fiatalok egy aktív combat stílust választhatnak jövőre: bakancs, egyenes geometrikus kivágásokkal, dinamikus és kényelmes mindennapi ruhákról van szó, a szoknya egyenes és rövid, a derék erős, agresszív övvel van megkötve, kendőt dekoratívan a nyakra . Mindez harcias imázst mutat, de a színekkel meg van egy picit változtatva  a harcias look. A csizmák, a bakancs kényelmes és tartós, megengedi a fiataloknak a napot végigjárkálni. A smink inkább csak szolid, kiemeli a friss arcot, a természetességet megtartva.”

Judea Amalia egyébként hozzátette: a 2015-ös kollekcióját még be sem mutatták, de lapunknak exkluzív bepillantást enged az anyagba, amit sehol máshol senki más nem láthatott még. Persze rajta és a modelljein kívül. Akikkel nemsokára Párizsban is bemutatják majd e kollekciót. Ebből láthatnak – előzetesként – néhányat most olvasóink. A képeket maga a tervező készítette.

Szeghalmi Örs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!