ERDON Helyi hírek

2014.09.11. 15:33

Monitorizálják a termálvíz-fogyasztást

A Bihar megyei prefektúra megbízásából az Országos Ásványkincs Ügynökség, két másik intézménnyel közösen igyekszik megállapítani, mi okozta a püspökfürdői termáltó kiszáradását.

A Bihar megyei prefektúra megbízásából az Országos Ásványkincs Ügynökség, két másik intézménnyel közösen igyekszik megállapítani, mi okozta a püspökfürdői termáltó kiszáradását.

A prefektúrán csütörtökön tartott sajtótájékoztatón jelentették be azt, hogy a Romániai Ásványkincs Ügynökség (ANRM), a Romániai Hidrológusok Szövetsége és a Bukaresti Egyetem Geológia és Geofizika Tanszéke hétfőn tudományos kutatásba kezdtek a püspökfürdői termáltónál és környékén, annak megállapítása érdekében, hogy mi okozza a termálvizes tavacska apadását. A kutatás során öt furatnál helyeztek el mérőműszereket, amelyekkel a furatokban lévő víz hőmérsékletét, a kiszivattyúzott víz mennyiségét és a vízszintet mérik, ugyanakkor mintát is vesznek a vízből, hogy megállapítsák többek között a termálvíz korát. Az első eredmények novemberre várhatók, és azt követően meg lehet hozni az első rövid távú intézkedéseket a tavacska megmentése érdekében. Claudiu Pop prefektus bejelentette, hogy máris felkérték a Körösök Vízügyi Igazgatóságát arra, hogy ne adjon engedélyt a környéken senkinek arra, hogy hideg víz- kutat fúrjanak, mert gyakorta megtörtént az, hogy azok, akik hidegvíz-kút fúrására kaptak engedélyt, amelyet már húsz-harminc méteren lehet találni, mélyebbre fúrtak, és termálvizet találtak. Kérdésünkre válaszolva Claudiu Pop leszögezte: az illegálisan fúrt kutak esetében az ügyészségnek kell intézkednie.

Kölönbségtétel

Claudiu Pop Bihar megye prefektusa szerint különbséget kell tenni azok között, akik a püpsök- és félixfürdői termálvizet gyógyászati célra, és azok között, akik csak szórakoztatásra használják. A prefektus a sajtótájékoztatón kifejtette, hogy fontos szempont a termálvíz hasznosításakor különbséget tenni a tudományos és a gazdasági tevékenységek között, és ez utóbbi tekintetben is különbséget kell tenni azok között – az állami kézben lévő – intézmények között, amelyek gyógyászati célra használják fel a termálvizet, és azok között a gazdasági szereplők között, amelyek a termálvizet szabadidős célra használják fel. Claudiu Pop leszögezte, hogy a termálvizet elsősorban gyógyászati célra kell felhasználni.

Kutatás

Aurel Gheorghe a Romániai Ásványkincs Ügynökség (ANRM) főigazgatója a sajtótájékoztatón kifejtette, hogy megvan a veszélye annak, hogy a püspökfürdői termáltó kiszárad, ezért van szükség a hétfőm elkezdtett tudományos vizsglatra, hogy a kiszáradás pontos okait megállapítsák. Daniel Scradeanu a Romániai Hidrológusok Szövetségének (AHGR) elnöke kijelentette, hogy a természetvédelmi terület súlyos állapotban van, és a kutatás egyik célkitűzése az, hogy elősegítsék az optimális helyzet visszaállítását. A kutatás során abból az előfelvetésből indulnak ki, hogy a túlzott termálvíz fogyasztás okozza a tavacska apadását. Egyelőre csak öt furatnál szerelték fel mérőműszereiket, ott a vízszintet, a kiszivattyúzott vízmennyiséget és a víz hőmérsékletét mérik. Elmondta: amennyiben a kutaknál mérnek egy bizonyos kitermelt vízhozamot (például 100 liter/secundumot), viszont a kút vízszintje olyan mértékben süllyed, ami arra enged következtetni, hogy a kitermelt víz például 200 liter/secundum, ebből az fog következni, hogy vannak más kutak is, amelyekről a kutatást végzők nem tudnak, és amelyek termálvizet használnak fel. Scradeanu hozzátette: amennyiben bebizonyosodik, hogy a túlzott fogyasztás az oka a tó apadásának, akkor a püspökfürdői tavacska megmentése érdekében fel kell majd áldozni azokat a vállalkozásokat, amelyek szórakoztatásra használják a termálvizet A kutatás, illetve az annak eredményei után meghozandó intézkedéscsomag alkalmazása során minden kompetens intézmény támogatására számítanak, hangsúlyozták a sajtótájékoztató résztvevői. Adrian Iurkiewicz kutató, a Bukaresti Egyetem geológia és Geofizika Tanszékének a munkatársa elmondta, hogy a vízből mintát is vesznek, hogy megállapítsák annak korát. Egyes feltételezések szerint ugyanis a Várad környékén található termálvíz fiatalodik, azaz immár nem több mint harminc ezer, hanem mindössze huszonötezer éves. Ez azt jelenti, hogy az altalajvíz már rövidebb ideig van érintkezésben a forró kőzetrétegekkel, így nem is melegszik fel akkora hőmérsékletre, mint korábban, és ez a jelenség is az oka lehet a termálvíz lehűlésének. Végezetül Claudiu Pop prefektus elmondta, hogy a püspökfürdői tó kezelésével megbízott Körösvidéki Múzeum is el kell lássa feladatát, annál is inkább, mert mint Claudiu Pop fogalmazott, ő nem tud arról, hogy bármilyen írásos dokumentum vagy átirat létezne arról, hogy a múzeum lemondott a tavacska kezeléséről.

Pap István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!