Tiszaeszlár volt az antiszemitizmus főpróbája

Nagyvárad- Kövér György társadalomtörténész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatója tartott nemrég előadást az RMDSZ által alapított Szacsvay Akadémia keretében Váradon a zsidóság 19. századi letelepedéséről, melyet követően exkluzív interjút adott az Erdély Online-nak.

- Mikor telepedett le a zsidóság véglegesen Magyarországon?

- Egyrészt ma már elég biztosan tudható, hogy a középkori zsidóság a török időkben Magyarországon teljesen megszűnt létezni, tehát a 18. században egy teljes újratelepedés következett be. A 18. században nem volt olyan népszámlálás, amelyik a teljes népességet összeírta volna, de zsidó összeírások zajlottak, tehát amikor én olyan évszámokat említek az adatok kapcsán, mint 1735 meg 1835, akkor ezekben az években kifejezetten conscriptio judeo, tehát zsidó összeírás történt, amit az állam külön végzett el. Gondot okoz viszont, hogy ebben az időszakban azt ugyan valamelyest tudjuk, hány zsidó élt Magyarországon, de azt viszont nem tudjuk, hogy mekkora nagyságrendű volt a magyarországi egyéb népesség, nem tudunk tehát aranyszámokat kiszámítani. A másik dolog, amit ezzel kapcsolatban még megemlítenék, hogy a 18-19. századokban a zsidó összeírások természetesen csak azokat a részeit érték el a zsidóságnak, akik valamilyen módon, hogy úgy mondjam, szerződéses viszonyban voltak egy földesúrral, vagy egy mezővárossal, vagy üzlethelyiséget béreltek valahol. A számuk növekedése tehát nem biztos, hogy azt jelenti, több zsidó él már Magyarországon, hanem azt, hogy több zsidó érhető el az összeírók számára. Bár én nem vagyok annak a korszaknak a kutatója, a mai álláspont szerint a 18. századot megelőző zsidósággal ennek a populációnak nincs kontinuitása. Volt egy időszak, amikor ezt a zsidó kontinuitást nagyon szorgalmazta maga a zsidóság is egyébként, de ezt a történelemtudomány nem támasztja alá. Tehát csak a 18. századtól kezdve beszélhetünk a zsidóság végleges magyarországi betelepedéséről.

Akkulturáció

- Milyen sorrendben, illetve ütemben zajlott a magyarországi zsidóság gazdasági, politikai és vallási integrációja, emancipációja?

- Ezeknek a folyamatoknak a kulcsdátumait viszonylag könnyű megjelölni, illetve megnevezni. Az 1840-es törvény, mely lehetővé teszi, hogy a városokban letelepedjenek, mely alól kivételek azonban a bányavárosok. 1849 nyarán hoznak egy országgyűlési rendeletet, mely szintén az emancipálódás felé mutat, de ennek már nincs gyakorlati jelentősége, mert a szabadságharc leverése után ezt megszüntetik. Nem szoktunk róla beszélni, de már 1860-ból származik egy, még a Habsburg neoabszolutizmus által hozott rendelet, mely lehetővé teszi a földvásárlást számukra, és utána jön 1867, vagyis Eötvös József emancipációs törvénye, amelyik gyakorlatilag egyénként politikai jogokat biztosít a zsidóság számára, majd az 1895-ös recepciós törvény, amelyik az izraelita felekezetet a bevett felekezetek közé sorolja. Ezek adják tulajdonképpen a jogi feltételeit annak, ami azonban ezektől függetlenül fokozatosan zajlik, vagyis hogy a zsidóság különböző csatornákon keresztül, mint például a szabad foglalkozás-választás, integrálódik a magyar társadalomba. Több tényezőt szokás vizsgálni: a névmagyarosítást, illetve -változtatást, a kitérést keresztény felekezetek irányába, és a vegyes házasságot, amikor 1890 után ez lehetséges. Ezeken a csatornákon keresztül folyik mindaz, amit már korabeli elnevezéssel is asszimilációnak szoktak nevezni. Én jobban szeretem az akkulturáció kifejezést, mert az asszimiláció szerintem egy nagyon egyirányú utcát, gyors folyamatot jelent, az akkulturáció viszont megengedi a kölcsönös hasonulást, a több generáción keresztül zajló folyamatokat, a kettős identitást, tehát egy sor olyan dolgot, amit az asszimiláció nem feltételez.

Tiszaeszlári vérvád

- Mikor jelentek meg az első antiszemita hangok?

- Meg szokták különböztetni a tisztán vallási alapon nyugvó antijudaizmust és a modern politikai antiszemitizmust. Nagy vita tárgya, hogy a kettő mennyire érintkezik egymással, általában azt mondhatjuk, hogy azért a vallási alapú antijudaizmus erős szerepet játszik a modern politikai antiszemitizmus kialakulásában. Én most akkor az utóbbira reagálnék, lényegében 1870-től indult a modern politikai antiszemitizmus Magyarországon. Ennek egyik különös főpróbája volt az 1882-es tiszaeszlári vérvád. Gyakorlatilag amikor az tiszaeszlári ügy indult, még nincs Magyarországon antiszemita párt, vannak viszont antiszemita képviselők az országgyűlésben, úgy a kormánypárt, mint a függetlenségpárti, ellenzéki oldalon. És tulajdonképpen a függetlenségi antiszemitizmus egyik képviselője Ónodi Géza, aki az egész ügyet beviszi a parlamentbe. Azt gondolom ugyanis, hogy az egyik mozzanat, amelyik miatt a tiszaeszlári ügy a politikai antiszemitizmus szempontjából fontos lett, éppen az, hogy parlamenti vita alakult ki róla. A másik, amit ki szeretnék emelni, hogy óriási szerepe van a vérvád gerjesztésében a sajtónak. Ez a modern tömegsajtó keletkezésének a korszaka, és burjánoznak a lapok. Érdekes módon, egy zsidó felekezeti lap, a Szabolcsi Miksa által szerkesztett Egyenlőség szintén a tiszaeszlári ügynek köszönhetően lett népszerű, és tudta a többszörösére növelni a példányszámát. Ebből a szempontból a sajtó nemcsak mint gerjesztő, vagy mediátor, hanem maga is, mint üzleti tényező, nagyon fontos szerepet kapott. Egyébként Verhovay Gyula újságíró, politikus elpanaszolja később a visszaemlékezésében: igaz ugyan, hogy az előfizetőinek a száma ugrásszerűen megnövekedett, de a nála hirdetők száma viszont radikálisan lecsökkent, pedig egy lap fenntartásához a hirdetőkre legalább olyan nagy szükségük van, mint az olvasókra. Úgyhogy a sajtónak és a parlamenti politizálásnak fontos szerep jutott, és hát nagyon intenzív szerepet játszott már a tiszaeszlári ügy kreálásában is az alsópapság. Nem csupán Tiszaeszláron, hanem a környékén is, és nemcsak a katolikus, hanem a református alsópapság is. A papok tulajdonképpen közvetlen kapcsolatban voltak a hívekkel, így hatást gyakoroltak rájuk abból a szempontból, hogy miként értelmezzék a történteket. Ebből a szempontból egyébként az eszlári lelkész egyszerre volt gerjesztője az ügynek, másrészt pedig amikor például a népek kaszára, kapára kaptak, hogy kizavarják a zsidókat Tiszaeszlárról, csendesítője volt az eseményeknek.

- Miért gondolhatta meg magát?

- Azzal érvelt, hogy majd elrendezi ezt az ügyet a törvény, „ti fogjátok kárát látni, ha itt most mindenféle atrocitásokra kerül sor”- hangozta. Ő beemeli így tulajdonképpen a vallásos antijudaizmust a saját érvrendszerébe egyfelől, másrészt pedig, mivel a híveknek a pásztora, vigyázni akar rájuk, tehát kettősség jellemzi a magatartását. Egyébként a felső papság viszont nem tanúsított antiszemitizmust, állandóan csitította a tömegeket. Tehát amikor az eszlári lelkész, Adamovics József békítőleg lép fel, akkor az egri érseknek akar megfelelni, aki egyfolytában azt mondja, hogy nem szabad ebbe beleavatkozni, nem szabad ebben különösebb szerepet vállalni, inti tehát az alsó papságot, hogy ne menjen bele a közvetlen politizálásba. Nyilván ez is szerepet játszott Adamovics magatartásában.

Megszállási emlékmű

- Az idén van a holokauszt hetvenedik évfordulója. Ön szerint méltóképpen megemlékeznek Magyarországon erről? Mi a véleménye a német megszállás emlékművének felállításáról?

- A német megszállás emlékművével kapcsolatban történészként már aláírtam egy ívet az ellenzők táborában, ebből a szempontból én tehát kifejeztem a véleményemet. Persze amikor aláírtam, már akkor sem hittem, hogy ennek lesz valami következménye, foganatja, hogy emiatt nem fogják az idén felállítani az emlékművet. Azt gondolom ugyanakkor, semmi újat sem mondok azzal, hogy nagyon rosszul választották ki, hogy pont a holokauszt hetvenedik évfordulójának évében avassanak ilyen műalkotást. Amit még történészként az egész ügyhöz hozzá tudok tenni, hogy én még emlékszem a görög mitológiából egy Ganümédesz nevű figurára. Az ő elrablására küldött egy sast Zeusz annak idején, és ez a Ganümédesz utána szolgaként segítkezett Zeusznál a különböző ünnepi lakomák feltálalásánál. Ha egy-egy ilyen, amennyire látom, elég rossz képzőművészeti alkotás mögött az ember megpróbálja megkeresni a kultúrrétegeket- persze aki nem ismeri Ganümédesz történetét, az nem fogja ezt keresni, az csak a politikát látja benne-, akkor azt mondanám, hogy akik majd ezt látni fogják, azok gondolhatnak arra, hogy Ganümédesz szolgaként töltötte életét Zeusz mellett. Ez is az értelmezés része lehet 2014-ben, még ha azok, akik ezt az emlékművet felállítják, nincsenek is ezzel tisztában.

Ciucur Losonczi Antonius