ERDON Helyi hírek

2014.01.19. 21:07

Újévi Strauss-koncert

Bécsi hagyomány zenével kezdeni az újévet. 1939-ben a Bécsi Filharmónia karmestere Clemens Kraus hagyományt teremtett azáltal, hogy Strauss koncertet tartottak. Ma is tartanak. Ezt a hagyományt vette át a Kolozsvári Magyar Opera. Második alkalommal Újévi Strauss- koncerttel kedveskedett a zenét szerető közönségének.

Bécsi hagyomány zenével kezdeni az újévet. 1939-ben a Bécsi Filharmónia karmestere Clemens Kraus hagyományt teremtett azáltal, hogy Strauss koncertet tartottak. Ma is tartanak. Ezt a hagyományt vette át a Kolozsvári Magyar Opera. Második alkalommal Újévi Strauss- koncerttel kedveskedett a zenét szerető közönségének.

A rendkívül jó válogatás alapján összeállított program Horváth József karmester érdeme. Az ifjú Johann Strauss legismertebb művei hangzottak el. A közönség hallhatta a Cigánybáró-nyitányt. Ennek az operettnek meg van a maga története. Az ifj. Johann Strauss 1882-ben Pesten tartózkodott, mikor Liszt Ferenccel találkozott, aki arra bíztatta, hogy írjon magyar témájú művet.

Jókai Mór Szaffi című novellája alapján Ignaz Schnitzler írta a szövegkönyvet.

Ritkán játszott művek is elhangzottak, mint a Perpetuum Mobile, az Egy éj Velencében-nyitány, az Orosz fantázia, vagy a Furioso polka, a Császárkeringő.

Az ifj. Johann Strauss bravúros zenész, tehetséges zeneszerző és kiváló szervező volt, aki részt vett a bécsi zenei életben. J. Brahms, R. Wagner, Bülow abban az időben már befutott zeneszerzők elismerték tehetségét.

J. Brahms két Magyar táncát (a 4. és 6.) is élvezhette a nagyérdemű.

A gyönyörű dallamok elhangzása társult az opera balettkarának ragyogó produkciójával, valamint Barabás Sándor és Ferenczi Endre hangversenymesterek tehetségével. Rusu P. Gabriela a táncok koreográfiáját sok képzelőerővel teremtette meg. A szemet gyönyörködtető táncok az előadást színesebbé, meghittebbé tették.

E csodálatos előadás záró mozzanatát a Kék Duna-keringő és a Radetzky- induló képezte. A Kék Duna-keringő óriási sikert aratott Párizsban. Az ifjú Johann Strauss 1866-ban komponálta. A Kék Duna kifejezés egy osztrák legendából származik. A zenetörténelem eddig legtartósabb sikerű tánczenéje. A Radetzky- indulót id. Johann Strauss komponálta.

A kolozsvári művészeti intézmények, kivétel nélkül, arra törekednek, hogy közönségük minél több, teljesebb műélvezetben részesüljenek. Hiszen Kolozsvár zenei életének múltja kötelezővé teszi a minőségi hozzáállását minden előadó részéről.

Az is természetes, hogy az előadást többször is előadják azért, hogy akik szilveszterkor nem tudták megnézni, élvezni a csodálatos koncertet, lehetőségük legyen későbbi időpontban a produkciót megtekinteni.

Csomafáy Ferenc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!