ERDON Helyi hírek

2013.11.22. 19:13

Vörös csillag lett az érdemrendből

Tőkés László a közigazgatási bíróságon fellebbez a Románia Csillaga érdemrend visszavonásáról szóló döntés ellen, melyet törvény- és alkotmányellenesnek minősít.

Tőkés László a közigazgatási bíróságon fellebbez a Románia Csillaga érdemrend visszavonásáról szóló döntés ellen, melyet törvény- és alkotmányellenesnek minősít.

Több szempontból is alkotmányellenes és törvénytelen a Románia Csillaga becsületbíróságának eljárása, jelentette ki pénteki nagyváradi sajtótájékoztatóján Tőkés László EP-képviselő, akitől egy nappal korábban vonta vissza az említett testület a kitüntetést. Tőkés kifejtette, hogy az eljárás nem tartotta tiszteletben a minden polgárnak, így neki is kijáró védelemhez való jogot, ráadásul egy, az alkotmányban garantált jog, a szabad véleménnyilvánítás jogán kifejtett nézetei miatt vonták felelősségre. Továbbá a becsületbíróság nem vette figyelembe Tőkés László ügyvédjének, Kincses Elődnek a tárgyalásra benyújtott dokumentációját, gyakorlatilag nem végeztek semmilyen kivizsgálást, hanem általánosságban megfogalmazott vádak alapján vonták meg tőle az érdemrendet. Továbbá Ecaterina Andronescu és Gabriela Vranceanu-Firea aláírói voltak a Tőkés László érdemrendjének megvonását indítványozó kérelemnek, ugyanakkor a becsületbíróság tagjai is voltak, „vagyis ők ketten egyszerre voltak vádlóim és bíráim” – fogalmazott Tőkés László. És végül, de nem utolsósorban az érdemrend visszavonása politikai megrendelésre történt, hiszen Victor Ponta miniszterelnök, a PSD elnöke adta ki a parancsot arra, hogy ezt az eljárást kezdeményezzék., fejtette ki Tőkés László, aki mindezek után a közigazgatási bírósághoz fellebbez a becsületbíróság döntése ellen. Mint mondta, a Románia Csillaga Érdemrend odaítélése nagy megtiszteltetés volt számára, ezért elvi kérdésnek tekinti, hogy minden törvényes eszközzel harcoljon azok ellen, akik törvénytelen módon kívánják megfosztani őt a kitüntetéstől. A sajtótájékoztatón Tőkés László köszönetet mondott mindenkinek, aki védelmébe vette őt ebben az ügyben, külön kiemelve a magyar kormányt, valamint a Románia Csillaga érdemrenddel szintén rendelkező Vizi E. Szilvesztert, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnökét, aki levélben fordult Ionel Haiduchoz a becsületbíróság elnökéhez, aki egyben a Román Tudományos Akadémia elnöke is. Tőkés emlékeztetett arra, hogy Vizi. E Szilveszter egykor a Román Tudományos Akadémia plénuma előtt tartott nagy sikerű előadást az autonómiáról.

Színváltó csillag

Az EP-képviselő úgy ítéli meg, hogy a Románia Csillaga érdemrenda kommunista visszarendeződést jelképező vörös csillaggá változott át. Mint mondta, az érdemrend etikai testületeként működő becsületbíróság összetétele kilencven százalékban a posztkommunista Szociáldemokrata Párt (PSD) tagjaiból áll, akik teljesítették a pártelnök és miniszterelnök, Victor Ponta parancsát. Ez az eljárás a posztkommunista visszarendeződés folyamatába illeszkedik be, szögezte le Tőkés, aki kísértetiesnek nevezte azt, hogy éppen úgy, mint huszonnégy évvel ezelőtt, amikor Kincses Előd Ceasusescu ellen védelmezte őt, most a Ceausescut helyettesítő Victor Ponta ellen kell védelmeznie. „Bizonyítást nyert, hogy posztceseauseszkánus és posztszekurista rezsimről lehet beszélni” - fogalmazott Tőkés. A politikus szerint „most visszaüt a szekuritáte, nem tudják megbocsátani gazdájuk bukását. Azzal vádolnak, hogy irredenta vagyok, hogy Erdély Magyarországhoz való csatolását követelem, de még gondolatként sem fordul meg ilyesmi bennem, hiszen ha hatmillió román nemzetiségű csatlakozna Magyarországhoz, az azt jelentené, hogy Magyarországból Románia kettő lenne. A román politika eszközként használja fel a magyar kártyát csak azért, hogy tönkretegyék a román – magyar kapcsolatokat, vagyis a kommunista ideológiát a nacionalista ideológiával cserélték fel. Annál is inkább sértő ez a döntés, mert minden adandó alkalommal minden nemzetközi fórumon védelmembe vettem a külhoni román kisebbség tagjait, de még a határon túli románokat is ellenem használták fel a marosfői nyári táborban” - fogalmazott Tőkés. Újságírói kérdésre válaszolva Tőkés elmondta, hogy a történtek egy előre elkészített forgatókönyv részét képezik, és ez az eljárás akkor is lezajlott volna, ha Tusnádfürdőn nem beszél a védhatalmi stáruszról. „Akkor találtak volna valami mást, amibe belekössenek” - tette hozzá.

Tőkés a realista

Mint ismeretes a becsületbíróságnak az érdemrend visszavonásáról szóló döntését továbbítania kell az elnöki hivatalhoz, és az ügyben Traian Băsescu államfő mondja ki az utolsó szót. Arra a kérdésre, hogy szerinte Traian Băsescu államfő végül helyt ad-e a becsületbíróság kérésének, Tőkés László azt válaszolta, hogy Băsescut ugyanolyan törvénytelen eszközökkel akarták megfosztani államelnöki tisztségétől, mint amilyen eszközökkel tőle akarják visszavonni az érdemrendet. Ebből kifolyólag, ha az államfő következetes akar maradni, és meg akarja őrizni a jogállamiságot Romániában, akkor nem fog asszisztálni ehhez a szégyenteljes eljáráshoz, mondta. „De nincs semmilyen kétségem afelől, hogyha politikai, vagy pártérdekei azt diktálják, akkor Băsescu hozzá fog járulni az érdemrendem visszavonásához” - tette hozzá Tőkés. Megjegyezte azt is, hogy a Románia Csillaga érdemrend kitüntetettjei között tíz olyan személy van, akiket különböző, főként gazdasági, pénzügyi bűncselekmények miatt elítéltek, de tőlük nem vonták meg az érdemrendet.

Európától is kéri

Végezetül bejelentette, hogy az ügy fejleményei arra késztetik őt, hogy most már ne csak Magyarországtól, hanem Európától is kérje azt, hogy gyakoroljon védhatalmi státuszt a romániai magyar kisebbség felett. „A történtek után az eddiginél is indokoltabb, hogy kérésem megismételjem. A nacionalista, posztkommunista hatalom represszív magatartása, általános magyarellenessége és autonómia iránti visszautasítása láttán nemcsak Magyarország hanem Európa törvényes védelmére is igényt kell tartanunk” – fogalmaz Tőkés László a sajtótájékoztatóra kiadott közleményében.

Pap István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!